2013. december 27., péntek

Már működik a Gyermekvasút első ismétlőjelzője

Mától már használják a Csillebérc állomás előtt telepített ismétlőjelzőt. Ez az első ilyen jelző a Gyermekvasúton.

A jelző szerepéről, telepítésének menetéről és üzembe helyezéséről a Gyermekvasút honlapjának kapcsolódó hírében részletesen lehet olvasni:

Nyílt titok, hogy nemcsak Csillebérc állomás „F” jelű (Hűvösvölgy felőli) bejárati jelzője, hanem Szépjuhászné állomás „A” jelű (Széchenyi-hegy felőli) bejárati jelzője előtt is hasznos lenne ismétlőjelzőt felállítani. A jelzőt megközelítő vonatok egy bevágásban haladnak, majd egy balos ív következik, aminek a végén található a bejárati jelző.

A szépjuhásznéi ismétlőjelző számára leginkább alkalmas hely a bevágásból kivezető rövid egyenes szakasz végén, a bejárati jelző előtti ív elején lenne. A vonalon közlekedő Mk45 sorozatú dízelmozdonyok vezetőállásának kialakítása miatt az egyenes szakasz vágánytengelyének folytatásában volna érdemes felállítani, hogy jelzési képét mind a jobb oldalon szolgálatot teljesítő mozdonyvezető, mind a bal oldalon utazó vonatvezető meg tudja figyelni.

A csillebérci ismétlőjelző emelkedőn felfelé, a Szépjuhásznén esetleg megépülő ismétlőjelző lejtőn lefelé haladó vonatok közlekedését szabályozná. Logikus választás volt, hogy előbb a csillebércit állítsák fel.

Magyarországon az ismétlőjelzőnek csak fényjelzős változata van. Alak ismétlőjelzőt nem ismernek a vasúti szabványok és utasítások.

A Gyermekvasúton pedig pontosan csak Csillebérc és Szépjuhászné állomáson vannak fényjelzők. A többi állomáson alakjelzők működnek. Érdekes, hogy az alakjelzős állomások mind úgy épültek, hogy bejárati jelzőikre viszonylag nagyobb távolságból biztosított a rálátás, hacsak sűrű köd, eső, stb. nem akadályozza. Ezeken tehát nem is merül fel, hogy ismétlőjelzőt létesítsenek.

A Gyermekvasút építésekor sok olyan szempontot figyelembe vettek, amiről tudták, hogy a vonal megnyitásáig biztosan nem lesz lehetőség érvényesíteni őket. Köztük több olyan van, ami azóta se valósult meg. Ilyen a villamos vontatás felsővezeték-rendszerrel, az állomások harmadik vágánya vagy a fedett kocsitároló a hűvösvölgyi vontatási telepen. Mások viszont igen, mint például a műszaki bázis áttelepítése a Széchenyi-hegyről Hűvösvölgybe, az eredetileg elképzeltnél hosszabb szerelvények forgalomba állítása és egy saját gyermektábor építése.

Szinte biztos, hogy 1947-1950-ben, az Úttörővasút tervezésekor, az akkori szűkös időkben csak egy állomásra lehetett jelfogós biztosító berendezést és fényjelzőket telepíteni. Elképzelhető, hogy akkor azért esett a választás Úttörőváros (mai nevén Csillebérc) állomásra, hogy a későbbiekben a lehető legkisebb beruházással telepíthető legyen az eredetileg elmaradó ismétlőjelző. Lehet, hogy az akkori előrelátásnak köszönhető, hogy most aránylag kisebb munkával lehetett az ismétlőjelzőt a meglévő rendszerhez illeszteni.

Az nem valószínű viszont, hogy 1973-ban azért éppen az akkori Ságvári-liget (mai nevén Szépjuhászné) állomás kapott új, jelfogófüggéses biztosító berendezést és új jelzőket, mégpedig fényjelzőket, mert szem előtt tartottak volna hasonló szempontokat. Ha eredetileg voltak is ilyen, hosszú távú fejlesztési meggondolások, addigra ezek már feledésbe merültek.

A csillebérci ismétlőjelző immár megvalósult. A szépjuhásznéi egyelőre a tervezés kezdeti szakaszában tart.

A gyermekvasut.hu kapcsolódó híre:

5 megjegyzés:

  1. Nem rossz, nem rossz! Most, hogy lassan lesz egy jó járműpark, a biztber-re is fordítanak figyelmet, a pályán lenne a sor.

    VálaszTörlés
  2. A pályán végzett munkák nem annyira látványosak, mint egy felújított mozdony vagy egy újrafestett jelző. Mostanában például rengeteg aljat (talpfát) cseréltek a vonalon, folyamatosan tisztítják a vízelvezető műveket, vágják a fát a pálya mellett, stb. És, ha minden jól megy, jövőre olyan munkák is lesznek, amik valóban látványosak.

    VálaszTörlés
  3. "...eredetileg elmaradó ismétlőjelző" -Az eredeti, irányjelzési rendszerben volt ismétlőjelző? Mert ilyen alapon alakjelzők előtt is könnyen lehetett volna.

    VálaszTörlés
  4. Megnéztem az 1939-től érvényes F1-est. Abban valóban nincsen ismétlőjelző. De mintha olvastam volna róla valahol. Valami igen egyszerű dolog rémlik és mintha az egyik jelzési képe simán egy fehér fény lett volna. De tényleg nem jut eszembe, hogy hol láttam.

    VálaszTörlés
  5. Elvileg '55-ben kerültek bevezetésre.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.