Ma pontosan hat éve, 2007 karácsonyának
második napján indítottam a blogot. A célom az volt, hogy felületet hozzak
létre az olyan apró-cseprő dolgoknak, amik a Gyermekvasút hivatalos honlapjának
profiljába nem férnek bele, mégis érdemes megosztani őket a nagyközönséggel.
Időközben persze létrejöttek más holnapok is,
ahol szintén hasonló, a kisvasúttal, a gyermekvasutasokkal és környékével
kapcsolatos eseményekről írnak. A sihuhu.com a gyermekvasutas közösség
dolgaival foglalkozik, a szepjuhaszne.hu az időközben létrejövő Szépjuhászné
büfé hivatalos webes megjelenése.
Itt a blogon az elmúlt hat év alatt 573
bejegyzés született. A legnépszerűbb, legtöbb látogató által megtekintett írás
hosszú idő óta a Delta Klubbal 2011 januárjában a Földalatti Vasút Mexikói úti telepén
tett látogatásról szól. Második helyen áll az a cikk, ami a már évekkel ezelőtt
bezáró Szépjuhászné étteremről szólt. A harmadik legolvasottabb bejegyzés pedig
arról a siklásról szól, ami idén januárban történt János-hegy állomáson.
Az étteremről szóló oldal előkelő helyezése
valószínűleg csalóka. Sokan különböző keresőprogramokkal jutottak erre az
oldalra, amikor az étteremről keresek információt. Az étterem helyén másfél-két
év kihagyással nyílt meg a jelenleg is működő büfé, időközben pedig rengetegen
keresték a bezárt éttermet.
A mai bejegyzéshez olyan illusztrációt
választottam, ami egy mindennapos pillanatot ábrázol, mégis viszonylag ritkán
szerepel a blogon. Az előtérben kirándulók érkeznek vissza a Nagy-Hárs-hegyről,
a háttérben a Hűvösvölgy felé közlekedő vonat várja a Széchenyi-hegy felé
közlekedő ellenvonatot.
Kapcsolódó oldalak:
Legnépszerűbb bejegyzések:


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.