Kedves hagyomány a Gyermekvasúton, hogy a
forgalmi irodában is állítanak karácsonyfát.
Karácsonyfát azokon az állomásokon állítanak,
ahol rendszeresen van szolgálat az évnek ebben a szakában. Így idén
Széchenyi-hegyre, Szépjuhásznéra és Hűvösvölgybe került egy-egy. A zárva tartó
állomásokon és ahol csak egyszer-kétszer van szolgálat, nem lett volna, aki
időben feldíszíti őket. És amúgy is csak a behúzott függönyök mögött
árválkodnának.
A három állomás mellett természetesen a
Gyermekvasutas Otthonépület folyosóján is állítottak karácsonyfát.
A fenyőfákat még a múlt héten szerezték be a
közeli, Budakeszi úti kertészetből. Először levitték őket a hűvösvölgyi
fűtőházba, ahol rájuk erősítették a fémtalpat. Majd szétosztották őket az
állomások között. A szépjuhásznéi karácsonyfát a december 24-én szolgálatban
lévő gyerekek és állomásfőnök díszítette fel.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.