2013. október 5., szombat
Megkezdődött a 2013. évi őszi gyermekvasutas tanfolyam
Ma reggel újabb gyermekvasutas tanfolyam
indult. A képzés ezúttal is a hűvösvölgyi Gyermekvasutas Otthonépületben
kezdődött, ahová a jelentkező gyerekeket és szüleiket együtt várták reggel 9:00
órára.
Ettől a tanévtől több jelentős újítást is bevezettek a gyermekvasutas tanfolyamon. Jelentkezni immár nem a tanfolyamkezdés napján kell, hanem előzetesen az Interneten. Az érdeklődőknek regisztrálni kell egy on-line felületen, ahol az adataik megadása után elkészül és letölthető a személyre szabott jelentkezési lapjuk.
A képzésre felvehető gyerekek számát korlátozzák. A mostani tanfolyamra 88 fős keretet állapítottak meg. A jelentkezőket érkezési sorrendben fogadják, a létszámon felül regisztrálókat a következő tanfolyamra jegyzik elő.
Ugyancsak újdonság, hogy megszűnik a lehetősége annak, hogy a negyedik osztályt éppen csak elkezdő gyerekek már az őszi tanfolyamra beiratkozzanak. Őket a februárban induló, tavaszi képzésre irányítják át. Így, mire elvégzik a tanfolyamot, már kijárták a negyedik osztályt, tehát tulajdonképpen ötödikesként kezdik meg a szolgálataikat.
Nagyon sokáig szigorúan csak a negyedik osztály befejezése után lehetett valaki gyermek-, illetve úttörővasutas. Az engedményt, miszerint a negyedik osztályt alig elkezdők is felvehetők a tanfolyamra, akkor tették, amikor egyre kevesebb ötödikes és hatodikos jelentkezett kisvasutasnak. Az utóbbi években az őszi tanfolyamra aránytalanul többen jártak. Előfordult, hogy két-háromszoros volt a létszám, mint tavasszal. A két tanfolyam kiegyenlítése a cél azzal, hogy a negyedikes gyerekeket a tavaszi képzésre tanácsolják át a jövőben. Habár most még elfogadták olyan negyedikesek jelentkezését, akik még a nyári hónapokban, azaz az új feltételek kihirdetése előtt leadták jelentkezési lapjukat.
Az első tanfolyamos nap egyébként a megszokott rendben folyt. A beíratás, szülői értekezlet, ismerkedés és az első foglalkozások megtartása után az egész tanfolyam közösen végigutazott a vonalon Hűvösvölgytől Széchenyi-hegyig. Fent a hegyen a környékkel ismerkedtek.
A gyermekvasut.hu kapcsolódó oldala:
Megkezdődött a 2013. évi őszi gyermekvasutastanfolyam

Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

azt lehet tudni, hogy hányan jelentkeztek erre a tanfolyamra?
VálaszTörlésValahol máshol mintha azt nyilatkozták volna, hogy mindössze 50-en. Arról nem volt szó, hogy mi ennek a csúfos kudarcnak.
VálaszTörlés