2013. október 13., vasárnap

Indiánnyár

Habár már október közepe van, a most véget érő hétvégén igazán kellemes, enyhe kirándulásra alkalmas idő volt.

Előre sose lehet tudni, hány ilyen lesz még az ősszel. Ilyenkor – hacsak az időjárás-előrejelzéssel előző nap el nem riasztják őket – rengetegen elindulnak a budai hegyekbe. Egynapos kirándulásra, libegőzni, vonatozni, vagy éppen csak sétálni kicsit a napon.

Persze most az is csábítja az embereket, hogy a fák lombja ezer féle színben pompázik. Éjszaka már előfordul fagy, ezért a levelek sárgulnak és barnulnak. Egyelőre viszont még alig kezdődött meg a lombhullatás. Legfeljebb két ilyen hétvége szokott lenni minden ősszel, úgyhogy legfeljebb még a jövő hétvégén lehet gyönyörködni a látványban.

Ami a vasúti közlekedést illeti, most hétvégén ismét menetrend szerint közlekedett a gőzvontatású nosztalgiavonat és mentesítő vonatként a nosztalgia motorvonati szerelvény. A három hagyományos szerelvényt szombaton egy-egy kocsival megerősítve, három kocsival kellett közlekedtetni a nagy utasforgalom miatt. A két zárt kocsi mellé, amivel reggel forgalomba állt, az egyikre nagy kilátókocsit vettek fel, ami azért ritkaság ilyenkor már.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.