2014. június 26., csütörtök
Az utolsó postavonat apropóján
Ma pontosan tíz éve, hogy 2004. június 26-án
szombaton leközlekedett az utolsó postavonat Magyarországon. Tíz évvel ezelőtt
áttértek a postai küldemények kizárólagos közúti szállítására.
A postavonatok nem csak szállították a
leveleket, csomagokat és egyéb küldeményeket, hanem menet közben a postai
dolgozók kezelték és szortírozták is őket. Hivatalosan nem is postavonatnak,
hanem mozgópostának hívták. Azóta ez a szó teljesen más jelentést kapott.
Ennek apropóján jutott eszembe, hogy a
Gyermekvasút állományában jelenleg is van egy postakocsi. Igaz, hogy eredeti
funkcióját már 2004 előtt évtizedekkel elveszítette, mindenesetre külseje és
néhány berendezése még ma is őrzi postakocsi jellegét.
A nosztalgia motorvonati szerelvény zöld
színű, BDax 41 pályaszámú mellékkocsijáról van szó. Sok tekintetben – és nem
csak színében – eltér a szerelvény többi tagjától. Eredetileg ez is a
Szinvavölgyi Állami Erdei Vasút, a későbbi Lillafüredi Állami Erdei Vasút
(LÁEV), megrendelésére készült. Az egykori Úttörővasút megnyitása után ezt a
kocsit nem irányították át Budapestre, mint a két motorkocsit és velük egy-egy
személykocsit, hanem egészen selejtezésig a miskolci kisvasúton közlekedett.
Eredetileg valóban postakocsiként használták.
A lillafüredi Palotaszállóhoz szállították vele a postai küldeményeket és az
utasok poggyászát.
Szerencsére még azelőtt múzeumi védelem alá
helyezték, hogy a LÁEV-nél elbontották volna. A két motorvonati szerelvény más részeivel
szemben a postakocsit sikerült megőrizni. A MÁV 1989-ben vásárolta meg a többi,
még fellelhető és személyszállításra alkalmassá tehető kocsival, valamint a
szintén védelem alatt álló, egyedüliként megmaradó motorkocsival.
A motorkocsit és a négy személykocsit két éven
belül felújították és ismét forgalomba állították, immár a Gyermekvasúton. Az
újjáépített szerelvény utasokat először 1991. október 19-én szombaton
szállított.
A postakocsi sorsa ennél mostohábban alakult.
További hét év telt el, mire újjáépítése befejeződött és a hűvösvölgyi
fűtőházhoz szállították. Menetrend szerint első alkalommal 1998. július 31-én pénteken
közlekedett. Ekkor kezdődött az a háromnapos programsorozat, amivel a
Gyermekvasút fennállásának 50. évfordulóját ünnepelték. Első üzemnapján egy
másik motor-mellékkocsival közlekedett a kecskeméti kisvasútról kölcsön kapott
gőzmozdony szerelvényében Széchenyi-hegy és Virágvölgy állomások között.
Érdekes jármű a postakocsi, de viszonylag
ritkán közlekedik. Egyik felét elfoglalja a postai kezelőhely és poggyásztér. A
másik felében igen kényelmes plüssülések vannak, de összesen csak 18 ülőhellyel
rendelkezik. Ez éppen fele a többi nosztalgiakocsi befogadóképességének.
Amikor mégis forgalomba áll, rendszerint a
nosztalgia motorkocsi vagy a gőzmozdony szerelvényében közlekedik. A
Gyermekvasúton posta vagy útipoggyász szállítására sose használták, nosztalgia
értékű személykocsiként van állományban.
A nosztalgia motorvonati szerelvényről
bővebben:
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)




Tényleg mehetne sűrűbben. Gyakran járunk vonatozni, de szerintem még sose láttuk.
VálaszTörlés