2014. június 1., vasárnap

A nyár első napja

Általánosan elfogadott, hogy június elseje az északi féltekén a meteorológia nyár kezdetének számít. Habár a tegnapi és mai borongós időjárás cseppet se volt nyárias. Ma reggel és délután még kiadós zápor is volt.

Az időjárástól függetlenül természetesen megtartották a mára a Szépjuhásznéhoz meghirdetett két teljesítménytúrát. A 26 km-es változat a Circulus Magnus (nagy kör), a 11 km-es változat a Circulus Minus (kisebb kör) nevet viselte.

Mindkét túra rajtja és célja is a Szépjuhásznénál volt. Útvonaluk a Hármashatár-hegy felé indult, majd Hűvösvölgyön keresztül tért vissza a kiindulási ponthoz. A rajtot, ami egyúttal a cél is volt, ez alkalommal nem a büfé kerthelyiségében, hanem a fedett étteremhelyiségben állították fel. Hiszen számítani lehetett rá, hogy napközben az eső többször elered majd.

Ami a Gyermekvasutat illeti, ezen a hétvégén csak a három alapszerelvény és a mentesítő vonatok közlekedtek. Viszont egyik fajta nosztalgiavonat se állt forgalomba. A gőzmozdonyok helyett március közepe óta a nosztalgia motorvonat közlekedik. Hét közben azonban olyan műszaki probléma adódott a motorkocsival, aminek kijavítása legjobb esetben is legalább néhány napot igénybe vesz. Ezen a két napon tehát a gőzvontatású nosztalgiavonatok pótlás nélkül törölve voltak a menetrendből.

További olvasnivaló:
Szépjuhászné büfé

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.