2014. február 1., szombat

Az Úttörővasút menetrendje 1949-ben

A mai bejegyzés témája ismét archív. Ezúttal nemcsak egy régi fotóról, hanem inkább az Úttörővasút 1949-ben érvényes menetrendjéről lesz szó.

A kisvasút Előre és Ságvári-liget (mai nevükön Virágvölgy és Szépjuhászné) állomások közötti, második építési szakaszát 1949 nyarán nyitották meg. A meghosszabbított vonalra természetesen új menetrendet kellett készíteni. Az MTI archívumában még őrzik azt a hírt, amiben 1949. június 21-én, azaz három nappal az új vonalrész átadása előtt beszámoltak az új menetrend elkészüléséről.

Az utastájékoztató menetrend formátuma sokban eltér a jelenleg használatostól. Csak a reggeli első vonatok időadatait közölték részletesen, a többi vonatnak a kiindulási állomásról való indulási idejét tüntették fel.

Érdekes az is, hogy – habár akkoriban a szombat még munkanapnak számított – az Úttörővasúton szombaton is a hétvégi menetrendet alkalmazták.

Munkanap egésznap 30, szombaton és vasárnap 25 percenként közlekedtek a vonatok. Ha utánaszámolunk, látható, hogy munkanapokon három, hétvégén négy szerelvény állt forgalomba. Az üzemkezdés reggel igen korán volt, az utolsó vonat pedig viszonylag késő este közlekedett.

A jobb felső sarokban olvasható megjegyzésről viszont tudjuk, hogy hibás, hiszen ebben az időszakban nemcsak motoros vontatás volt az Úttörővasúton. Pontosan a második szakasz megnyitásához gőzmozdonyok forgalomba állítására is szükség volt. A Ságvári-ligeti átadási ünnepségen készített képeken is látszik egy gőzmozdony a motorkocsik mellett.

Az első években a díjszabás is végtelenül egyszerű volt: a menetjegy felnőtteknek 1 Forint, tíz éven aluli gyermekek részére 50 fillér.

5 megjegyzés:

  1. Mai nevén biztos nem Előre. Virágvölgy a neve.

    Leo

    VálaszTörlés
  2. Nyilván csak elírás volt. De már javították.

    VálaszTörlés
  3. Érdekes, később évtizedekre elfelejtették az ütemes menetrendet.

    VálaszTörlés
  4. Négy szerelvénnyel öt állomásra nyilván valami ütemes menetrendet kellett csinálni. A mostani ragaszkodás az ütemes induláshoz a vonatindító állomáson kicsit erőltetett. (A mostani "B" menetrend ugyanis nem ütemes.) Egyébként egészen kb. 1972-ig még volt ütemes menetrend, igaz, hogy akkor már csak nyári vasárnapokon.

    VálaszTörlés
  5. Az ütemtelen menetrendnél leginkább a korábbi két vonatos mentrendre gondoltam, amikor 50-70 percenként ment vonat.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.