2014. február 2., vasárnap

A budakeszi szobormozdony

Budapest felől Budakeszire beérve mindjárt a második sarkon egy kiállított gőzmozdonnyal találkozunk. A szoborként kiállított mozdony az egykor a MÁV állományába tartozó, normál (1435 mm) nyomtávolságú, 376,589 pályaszámú gőzös.

Magyarországon ritkaságszámba megy, hogy egy szobormozdonyt nem vasúti területen, hanem minden vasútállomástól, irodaépülettől és múzeumtól távol állítanak ki. A budakeszi gőzös 1986 óta áll jelenlegi helyén.

A rossz nyelvek szerint azért pont itt, a budakeszi tüdőszanatórium közelében állították ki, hogy az öregkorukra megbetegedő gőzmozdonyvezetők és fűtők a kórházból rendszeresen kijárhassanak megköpködni és kővel megdobálni.

A MÁV 376 sorozatú gőzmozdonyait a MÁVAG gyártotta 1910 és 1923 között. Egy híján négyszáz példány készült belőle. A gyengébb felépítményű mellékvonalakon használták őket. Személyszállító és tehervonatokat egyaránt továbbítottak velük.

A 376,589 pályaszámú mozdonyt 1924-ben állították forgalomba. Egészen 1977-ig közlekedett. A kaposvári fűtőháznál selejtezték, majd a Közlekedési Múzeum tulajdonába került.

Kilenc évvel később állították ki Budakeszin. Húsz évig a közeli MÁV kórház gondozta, utána gazdátlanná vált. Benőtte a gaz és rozsdásodni kezdett. A 2000-es évek végén Budakeszi önkormányzata vette gondozásba.

A Magyar Gőzmozdonyokért és Vasútért Egyesület 2009-2010-ben esztétikailag felújította és rendbe hozta a mozdony közvetlen környékét. Azóta ismét a település egyik díszeként, látványosságként tartják számon.

A 379,589 pályaszámú mozdonyszobor Budakeszi területén, a Fő út és a Rózsa utca sarkán, Budapest felől érkezve a főút jobb oldalán áll. A Szépjuhásznétól alig 2 km távolságra van. Akár rövid erdei sétával, akár tömegközlekedéssel, akár autóval könnyen megközelíthető.

További olvasnivaló:
Magyar Gőzmozdonyokért és Vasútért Egyesület

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.