Az idei tél a szokásosnál enyhébb – legalábbis
eddig. Napok óta például kifejezetten tavaszias az időjárás.
A sok napsütésnek és a viszonylag magas
hőmérsékletnek a kirándulók természetesen örülnek. Ma az ilyenkor szokásosnál
sokkal többen sétáltak az erdőben és utaztak a Gyermekvasúton.
Az ilyen szélsőségek azonban megzavarják a
természetet. Tavaly tavasszal sok növény több hetet késett. Idén viszont
néhányan kifejezetten korán virágozni kezdtek.
A képen szereplő foltos árvacsalán a
Nagy-Hárs-hegy déli lejtőjén már most, február közepén kinyílt. Pedig általában
csak áprilistól lehet találkozni vele.
A Budai-hegységben jellemző, sűrű erdőkben a
talajszinten élő növények korán virágoznak. Még azelőtt, hogy a fák leveleket növesztenek
és lombkoronájuk a magasban összezáródik. Az alsóbb szinten élő növények
túlélési stratégiája az, hogy még azelőtt elvirágzanak, mielőtt a fák elzárják
előlük a napfényt.
Máshol is olvasni, hogy a napos, meleg
lejtőkön hetek óta több tavaszi növény is virágzik. A Szépjuhászné környékén
már januárban többen láttak hóvirágot és foltos kontyvirágot.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.