2013. november 30., szombat

A Széchenyi-hegyi szobormozdony helye


Néhány nappal ezelőtt felmerült, hogy mi a helyzet azzal a kiállítóhellyel Széchenyi-hegy állomáson, ahol egykor az Mk49,2006 pályaszámú mozdony állt.

A rövidke vágány immár tíz éve üresen áll. Eleinte voltak elképzelések, hogy valami más járművet állítsanak ki az Mk49-es mozdony helyén. Akár más kisvasúton a forgalomból kivont mozdonyt vagy személykocsit, akár a Gyermekvasúton selejtezett járművet. Végül minden ötlet feledésbe merült, semmi nem került a mozdony helyére.

A területen eredetileg sziklakert volt. A kiállítóhely elbontása és ennek visszaépítése is szóba került. Forrás híján viszont egyelőre erre sincs mód.

Az Mk49,2006 pályaszámú mozdony 1973-tól 2003-ig volt kiállítva a peronon Széchenyi-hegy állomáson. Ez volt a sorozat egyetlen megőrzött példánya. A lehetőségek függvényében gondozták, időnként még új külső fényezést is kapott. A mozdony gépterét és vezetőállásait természetesen zárva tartották. A Széchenyi-hegyi forgalmi irodában volt hozzá kulcs. Az érdeklődőknek időnként kinyitották a mozdonyt, hogy belülről is meg lehessen tekinteni.

1973-ban, az Úttörővasút megnyitásának 25. évfordulója alkalmából a két végállomáson egy-egy mozdonyszobrot létesítettek. Ekkor állították ki Hűvösvölgy állomáson a 490,039 pályaszámú gőzmozdonyt, amelyet 2004 decemberében emeltek le. Újjáépítették és 2007 júniusa óta ismét közlekedik.

Az Mk49,2006 pályaszámú dízelmozdonyt már egy évvel korábban, 2003 júniusában leemelték. Emlékezetes, hogy a művelet a tervezett egy helyett két napig tartott. A gépet saját kerekén a hűvösvölgyi fűtőházhoz vitték. Szintén szeretnék ismét forgalomba állítani. Felújítása még ugyanabban az évben elkezdődött. Ugyancsak főleg anyagi okok miatt azonban a munka lassan halad.

Előbb-utóbb azonban elkészül és több évtized után ismét vonatot fog továbbítani a Gyermekvasút vonalán. És valahogy rendeződik majd a sorsa az egykori kiállítóhelynek is fent Széchenyi-hegy állomáson.

A gyermekvasut.hu kapcsolódó oldalai:
A kiállított Mk49,2006 psz. dízelmozdony leemelése

2 megjegyzés:

  1. olyan kis helyes ez a kismozdony! készüljön el minél hamarabb! :)

    VálaszTörlés
  2. Jaja, tiszta cukiság!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.