A mostani hosszú hétvégével idénre véget ért a
nyári menetrendi időszak a Gyermekvasúton. Mostantól 2014. március közepéig a
vonatok hétvégén is a hétköznapi menetrend egy változata szerint, azaz egész
nap 60 percenként közlekednek.
A nyári hétvégi menetrend hagyományosan
március 15. hétvégéjétől november 1. hétvégéjéig tart. November 1. idén
péntekre esett, ezért a nyári menetrend érvényességét két nappal
meghosszabbították.
Menetrend szerint ma közlekedett utoljára ebben
az évben a nosztalgia motorvonati szerelvény. A gőzmozdonyt helyettesítve vagy
a mikulásvonatok hétvégéjén mentesítő vonatként valószínűleg a tél folyamán is
forgalomba áll majd, de biztosan legközelebb csak 2014. március 15-én, a következő
idény indulásakor fog közlekedni.
A szomszédos Vadaspark megállóhelyen is csak a
nyári hétvégi menetrendben állnak meg a vonatok. Olyankor se mindegyik, csak a
hagyományos személyvonatok, közülük is csak a napközben közlekedők. A négy és
fél hónapig tartó téli időszakban viszont egy vonat se fog megállni a táblás
megállóhelyen.
A mostani hosszú hétvége egyébként igen
változatos volt menetrendi szempontból. A gőzvontatású nosztalgiavonatok sajnos
immár harmadik hete nem közlekedtek. A nosztalgia motorvonati szerelvény is
csak pénteken és vasárnap járt. Szombaton a mentesítő vonat fordulóiban az
egyik Mk45-ös sorozatú dízelmozdony helyettesítette a motorkocsit. Azonban a
szerelvény ekkor is motor-mellékkocsikból állt.
A kellemes őszi időjárást kihasználva pénteken
és szombat délelőtt sokan kirándultak a budai hegyekben. Szombat délután az idő
elromlott, az eső még annál is hamarabb érkezett, mint időjárás-előrejelzésekben
szerepelt. Ez sokakat elriasztott, szombat délutánra és vasárnapra a forgalom
érezhetően visszaesett.
2013. november 3., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.