2013. augusztus 3., szombat
Síncsere a Konkoly-Thege Miklós úti átjáróban
Az elmúlt éjszaka jelentős karbantartást
végeztek Csillebérc állomáson, a Konkoly-Thege Miklós úti átjáróban.
A Gyermekvasút vonalán ez a legforgalmasabb közút-vasút keresztezés. Egyelőre az egyetlen, ahol menetrend szerinti autóbuszjárat is közlekedik, és amelyet fénysorompó biztosít. A hegyi viszonyok miatt a közutat telente rendszeresen sózzák. Az útátjáróban fekvő sínszálak sokkal intenzívebb korróziónak vannak kitéve, mint a pálya többi részén.
Pénteken este az útátjárót felbontották, hogy az érintett körülbelül 20 méteres szakaszon a vágányt kicseréljék. Nemcsak a két sínszálat, hanem a talpfákat és a lerögzítő alkatrészeket is újra cserélték. Majd természetesen visszaépítették a közúti járművek és a gyalogosok által használt útfelületet, és az átjárót visszakötötték az állomás biztosító berendezésébe.
A munkát a péntek esti utolsó menetrend szerinti vonat elhaladása után kezdték meg. Vasúti szempontból a síncsere idejére vágányzárat vezettek be. Mivel azonban a szombat reggeli első vonat előtt bőven volt idő a munkálatok befejezésére, a vonatközlekedést valójában nem kellett korlátozni.
A közúti forgalom természetesen este és éjszaka sem szünetelt. Az autókat és gyalogosokat egy ideiglenes útátjáróra terelték. A Csillebércre közlekedő városi autóbuszok azonban ezen nem tudtak volna átkelni, ezért péntek este és szombat reggel rövidítve, csak a Normafáig közlekedtek. Onnan a három kisbusszal lehetett továbbutazni, melyeket a MÁV biztosított.
Ugyanitt legutóbb 2003-ban kellett cserélni a sínszálakat. Akkor szintén a korrózió miatt vált szükségessé a cseréjük.
A bejegyzéshez tartozó kép hajnalban készült, amikor már az átjáró burkolását végezték.

Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Én úgy tudom, a fő ok a július 14-i siklás volt.
VálaszTörlésvolt siklás?? ezzel nem voltak tele a hírek...
VálaszTörlésA cserét eredetileg a siklás előtti időpontra tervezték. A 21-es busz pótlása nem volt megfelelő eredetileg, azért kellett elhalasztani. A siklás a két időpont között volt.
VálaszTörlésBizony, a sikláskor már oda voltak készítve az anyagok....
VálaszTörlés