2013. augusztus 20., kedd
Tűzijátéknéző vonat
Mint augusztus 20-án rendszerint, idén is
közlekedett a szokásos tűzijátéknéző vonat a Gyermekvasúton.
Habár még délután is kétséges volt, hogy megrendezik-e a budapesti tűzijátékot, és így elindul-e a tűzijátéknéző vonat. A négynapos hétvége utolsó napjára az időjárás kezdett elromlani. A Balatonnál tervezett tűzijátékokat a viharos idő miatt már a délutáni órákban hivatalosan lemondták.
A fővárosi tűzijátékot végül nem halasztották el, hanem a tervezett időben és módon megtartották. A 21:00 órai kezdési időpontra a tűzijátéknéző vonat már a panoráma ívben állt, ahonnan az utasok megtekintették a Duna fölött megrendezett látványosságot.
A vonat Hűvösvölgyből indult röviddel 20:15 után. Szépjuhásznéig közlekedett, ahol a gép körüljárt, majd rövid tartózkodás után elindult visszafelé. A panorámánál való hosszabb megállást a visszaútra iktatták a menetrendbe. A tűzijáték befejeződése után a vonat folytatta útját Hűvösvölgy állomás felé.
A szerelvény idén három nagy kilátókocsiból állt. Jelenleg ilyen hosszban biztosított a zavartalan kilátás a panoráma ívből Budapest középső részére. A vonatot az Mk45,2002 pályaszámú mozdony továbbította.
A bejegyzéshez tartozó kép nem a tűzijátéknéző vonatot ábrázolja. Egy nappal korábban, az éjszakai teljesítménytúra alkalmából közlekedő egyik éjszakai szerelvényvonatról készült.
A gyermekvasut.hu kapcsolódó híre:

Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

már vagy három éve akarok jegyet szerezni rá.
VálaszTörlésde mindig elfogy mielőtt kiérek érte a végállomáshoz.