2013. augusztus 22., csütörtök

Kőszállító anyagvonat

Ma reggel ismét anyagvonat közlekedett a Gyermekvasúton. Zúzottkövet szállítottak Csillebérc állomásról a hűvösvölgyi vontatási telepre.

A zúzottkőre a néhány héttel ezelőtti síncsere alkalmával volt szükség. A munkálatok idejére a Konkoly-Thege Miklós úti útátjárót a közúti és vasúti forgalom elől egyaránt le kellett zárni. A közút forgalmát egy vele párhuzamosan, részben a zúzottkő felhasználásával kialakított átkelőre terelték. Az ideiglenes átjárót ma bontották el, anyagát pedig vonattal szállították vissza Hűvösvölgybe.

Az anyagvonat szerelvénye a Gyermekvasút négy darab Uba sorozatú, önürítő kőszállító kocsijából állt. A vonatot az Mk45,2004 pályaszámú mozdony továbbította.

A vonat még a reggeli szolgálatkezdés előtt felment Csillebérc állomásra. A zúzottkő nagyját közúti markolóval rakták fel a kocsikra. Az első néhány menetrend szerinti személyvonat közlekedésének idejére az állomásra visszatolva álltak félre az anyagvonattal. A rakodás befejezése után a mozdony körüljárt, majd a vonat elindult Hűvösvölgy felé. Visszaúton 11:30 körül járt Szépjuhászné állomáson, ahol keresztezett a Széchenyi-hegy felé közlekedő egyik személyvonattal.

A bejegyzéshez tartozó fotót a szolgálatban lévőktől kaptam. A képet mobiltelefonnal készítették.

A gyermekvasut.hu kapcsolódó oldala:
Konkoly-Thege Miklós úti vasúti átjáró

3 megjegyzés:

  1. és miért vitték vissza hűvösvölgybe? miért nem szórták ki a vágány mellé azokon a helyeken, ahol hiányzik? mert szemmel látható, hogy egy csomó helyen hiányzik.

    VálaszTörlés
  2. Szeptemberben kerül majd végső helyére a vonalon.

    VálaszTörlés
  3. Miért, mi lesz szeptemberben?
    Szerintem azért nem szórták ki, mert kiszórni nem elég, be is kell verni a vágány alá. Ha csak kiszórják, inkább útban lehet.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.