Ma reggelig Csillebérc állomás kijárati jelzői még az eredeti, 1948-ban, az Úttörővasút építésekor telepített jelzők voltak. Igazi vasúttörténeti érdekességnek számítottak: árbocuk valójában egy erős vascső volt csupán, az optikák ellenzője pedig a mostaninál rövidebbek voltak. Akkoriban általában ilyet telepítettek szerte az országban – már ahol fényjelzőket alkalmaztak.
Az 1960-as évek első felében, a sebességjelzési rendszerre való áttéréskor a jelzőket áthelyezték és jelzőlapjukat természetesen átépítették. Az árbocukat azonban megtartották. A bejárati és előjelzőket már akkor újakra cserélték, az azóta is szabványos, Integra-árbocos fényjelzőket telepítettek rövid ellenzővel.
Az évtizedek során a kijárati jelzők is
elhasználódtak. Árbocuk olyan mértékig elrozsdásodott, hogy már nem volt
javítható. Ez előbb-utóbb elektromos zárlathoz, vagy ahhoz vezetett volna, hogy
a jelzők megdőlnek.A ma felállított jelzők új gyártásúak. Csillebércre szállításuk előtt már végleges formára építették őket. Előkészítették a kábelezést és az optikákat, felszerelték az összes alkatrészt, még a betűjelzésüket is felfestették. Közúton, kisteherautóval szállították a helyszínre a jelzők beton alapját és az előre összeszerelt, felszín fölötti részüket.
A telepítést a biztosítóberendezési szakszolgálat végezte. Először természetesen eltávolították a régi jelzőket, majd azok alapzatát. Ezt követően kitisztították és kimélyítették a gödröket, amelyekbe az új alapok kerültek. Ezeket a helyükre daruzták, majd pontosan a helyükre igazították. Jórészt az alapzat helyzetén múlik, hogy a jelző függőleges helyzetben álljon és a mozdonyvezető felé adjon jelzést. Az alap betemetése után a jelzőárbocot egy ponton összecsavarozták az alappal, majd függőleges helyzetbe daruzták és véglegesen rögzítették.
Az újonnan felállított jelzőket bekötötték a
biztosító berendezésbe és átadták a forgalomnak. Mivel Csillebérc állomáson
hétköznap rendszerint szünetel a szolgálat, az új jelzőket majd csak szombaton
veszik igazán használatba.És hogy mindez hogyan kapcsolódik a Szépjuhásznéhoz? Az új jelzők kicsit magasabbak ugyan, mint a régiek voltak, viszont alacsonyabbak, mint nagyvasúti társaik. A Gyermekvasúton Csillebércen kívül csak Szépjuhászné állomáson van fény kijárati jelző. Ezekről vettek méretet, azaz az itteniek alapján méretezték az új csillebérci jelzőket.
A gyermekvasut.hu kapcsolódó oldala:
A csillebérci elektrodinamikus biztosító berendezés története


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.