Ma ismét gyermekvasutas pajtások és felnőttek,
volt úttörő- vagy gyermekvasutasok közösen teljesítettek szolgálatot. Ez
alkalommal olyan felnőttek voltak szolgálatban, akik felnőttként a vasútnál
helyezkedtek el és jelenleg is a MÁV cégcsoportnál dolgoznak.
Állomásonként és szerelvényenként általában
egy-két felnőtt volt szolgálatban. Szépjuhásznéra azonban ezúttal senkit nem
vezényeltek.
A mostani a második Előttem az utódom címmel
megrendezett esemény volt. Először idén júniusban jöttek fel egykori vasutasok,
hogy jelenlegi kollégáikkal közösen töltsenek el egy egész szolgálatos napot.
A bejegyzéshez tartozó képen a rendezvény
egyik felnőtt résztvevője látható, aki Hárs-hegy állomáson teljesített
szolgálatot.
A gyermekvasut.hu kapcsolódó oldala:
Előttem az utódom
2012. október 6., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.