2012. október 21., vasárnap

Gőzmozdonycsere

A Gyermekvasútnak valójában két gőzmozdonya van. Mivel a kettőt együtt nagyon ritkán látni, ráadásul szinte megszólalásig hasonlítanak egymásra, hajlamosak vagyunk úgy gondolni rájuk és úgy beszélni róluk, mintha valójában csak egy lenne.

A mostani, négynapos hétvégén a 490,056 pályaszámú mozdony volt kijelölve a nosztalgiavonatok továbbítására. Annak rendje és módja szerint szombaton hajnalban felfűtötték, napközben teljesítették a két menetrend szerinti fordulót, majd éjszaka őrizték benne a tüzet a hűvösvölgyi fűtőháznál.

Ma délelőtt kilenc óra körül olyan meghibásodást tapasztaltak a mozdonynál, amit azonnal elhárítani nem lehetett, és közlekedni se lehetett vele. Ahogy a vasutasok mondják: szolgálatképtelenséget jelentettek. A gőzös délelőtti fordulóját le kellett mondani.

Azonnal elkezdték felfűteni a másik, 490,039 pályaszámú gőzmozdonyt. Ehhez azonban több órára van szükség, a mozdony csak kora délutánra volt beüzemelhető. A délutáni, menetrend szerint 13:45-kor esedékes hűvösvölgyi induláshoz még éppen elegendő idő állt rendelkezésre. Így ma délután – és a tervek szerint holnap és holnapután is – már a 490,039 pályaszámú gőzmozdony továbbítja a nosztalgiavonatokat.

3 megjegyzés:

  1. Mi történt vele? Vagy az nem publikus?

    VálaszTörlés
  2. Valami eltörött benne. De hogy mi, azt sajnos nem tudom.

    VálaszTörlés
  3. még szerencse, hogy kettő is van belőle! :))
    várom már a havas képeket, meg hogy talán a családdal utazni is tudunk vele idén havas erdőben!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.