2012. október 14., vasárnap

Az első őszies hétvége

A mostani volt idén az első jellegzetes őszi hétvége. Köddel, szemerkélő esővel, hulló falevelekkel. Ha szép napos idő lett volna, az erdő millió színben pompázott volna.

A kicsit kellemetlen időjárás ellenére meglepően sokan kirándultak az erdőben. Vonatozni viszont lényegesen kevesebben érkeztek, mint az elmúlt néhány hétvégén.

Ebben szerepe lehetett annak is, hogy ma a BKV is számos érdekességet kínált a különleges közlekedési eszközök iránt érdeklődőknek. A Moszkva tér (Széll Kálmán tér) néhány órára nosztalgia csomóponttá változott. Néhány villamosvasúti jármű kiállítva volt megtekinthető, illetve itt találkoztak óránként a négy útvonalon közlekedő nosztalgia villamosok.

Az egyik nosztalgia villamosjárat a Moszkva tér és Hűvösvölgy között közlekedett. Mint legutóbb, augusztus végén is, a 1074 pályaszámú, favázassá visszaalakított villamoskocsi járt a vonalon. Ez a jármű egyrészt jól illik a zöldövezetbe, másrészt történetileg is hű, hiszen sok évtizedig jártak ilyen villamosok Hűvösvölgybe. Emellett szempont az is, hogy ez a villamoskocsi kevéssé alkalmas a vályús sínen való közlekedésre, márpedig a hűvösvölgyi vonalon van a legkevesebb ilyen szakasz.

A Hűvösvölgybe érkezőket nemcsak vonatozás, hanem vasútmodell kiállítás is várta. A Gyermekvasutasokért Alapítvány modellező szakköre megnyitotta a kiállító termét, amely egész nap díjmentesen volt látogatható.

A Szépjuhásznénál pedig sajtvásár volt. Délután a Nemesbugac Birtokról származó sajtkülönlegességeket lehet megkóstolni és természetesen megvásárolni. Már többedik alkalommal hoztak termékeikből a Kiskunmajsa mellett található gazdaságból. Hacsak ünnepnap vagy más program közbe nem szól, minden hónap második vasárnapján tartanak sajtvásárt az állomási büfénél.

Az ugrálóvárat viszont ezen a hétvégén nem állították fel, hiszen ilyen időben úgyse játszhattak volna benne a gyerekek. Ha az időjárás engedi, a következő – négynapos – hétvégén és október utolsó hétvégéjén ismét felfújják.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.