Ma lépett hatályba a MÁV vonalain az új jelzési és forgalmi utasítás. Megváltoztak egyes jelzési képek, valamint a vonatközlekedés és tolatási mozgások lebonyolításának néhány szabálya.Az eddig menesztésnek nevezett tevékenységet mostantól "felhatalmazás vonatindító jelzőeszközzel"-nek hívják. Ha Szépjuhászné állomás valamelyik nagyvasúti mellékvonal állomása lenne, mától nem kellene meneszteni a vonatokat, ugyanis az egyéni kijárati jelzők a vonatok megállási helyéről jól láthatók. Tekintettel a gyermekvasutasok szolgálatvégzésére, valamint arra, hogy a vonatvezető (vezető jegyvizsgáló) a mozdonyon végez szolgálatot, a Gyermekvasút állomásain a vonatokat továbbra is minden állomáson vonatindító jelzőeszközzel, illetve jelzőkezeléssel és vonatindító jelzőeszközzel hatalmazzák fel az indulásra.
Változott, bővült a sebességjelzési rendszer is. Új építésű fényjelzőkön egyes jelzési parancsokat ezentúl az eddigiektől eltérő jelzési képpel fejeznek majd ki. Az új jelzési képek statikusak, azaz villogó fényt nem tartalmaznak. A meglévő jelzőket nem kell átalakítani, így Szépjuhászné állomás jelző is változatlanok maradnak.
Megváltozik néhány jelző és figyelmeztető jel is. Többek között új fajta jelzőkkel kell jelezni az útátjárókat és a lassan bejárandó pályarészeket.
Az új utasítások érvénybe lépése után néhány hónapig a régi és új jelzők és figyelmeztető jelek vegyesen is alkalmazhatók. Például az új útátjárójelzőket is csak később helyezik ki a Gyermekvasúton.
