2014. augusztus 17., vasárnap
Most hétvégén még három szerelvénnyel
Ilyenkor a vonatok általában 45 percenként
indulnak a végállomásról. Ennek ellenére ez a menetrend nem tekinthető
ütemesnek, hiszen bármiféle ütemesség csak a vonatindító állomásról való
indulásnál található benne. Egyszer-egyszer azonban ott is előfordul 30 és 60
perces időköz két indulás között.
Tavaly óta a legmelegebb nyári hónapokban
kivették a hétvégi menetrendből a nosztalgiavonatokat. Idén a június 21-22-i
hétvége óta érvényes ez a menetrend, azaz összesen kilenc hétvégén alkalmazták.
Augusztus 20-tól ismét a teljes nyári hétvégi
menetrend szerint közlekednek majd a vonatok. Azaz a három hagyományos
szerelvény mellett várhatóan ismét forgalomba áll egy negyedik, mentesítő
szerelvény és a nosztalgia motorvonat. Gőzvontatású nosztalgiavonat egyelőre
továbbra se közlekedik, helyette a nosztalgia motorvonattal lehet majd utazni.
A gyermekvasut.hu kapcsolódó cikke:
Nosztalgiavonatok közlekedése
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)


De miért csak két kocsival mennek ilyenkor a vonatok? Már a Széchenyin is csak a csukott kocsiba tudtunk felszállni. János-hegyig a peronon kellett állni. Azt hittem, rosszul leszünk, mert ott az ablakot se lehet lehúzni! Akárhányszor kinyitottuk az ajtót a kocsi belseje felé, hogy jöjjön valami kis levegő, a kis kalauz akkurátusan becsukogatta. Amikor kértük, hogy hagyja nyitva, az volt a válasz, hogy ez a szabály, nyitva balesetveszélyes.
VálaszTörlésMég egyszer így nem szállok föl a vonatra. A pénztárnál azt mondják, hogy nem váltják vissza a jegyet, csak ha nem indul el a vonat. És értsem meg, hogy nem bírnak kettőnél több kocsit a mozdonyok. Engem ez nem érdekel, legközelebb világra szóló botrányt fogok csinálni, mert ez így egyszerűen embertelen!
az hülyeség, hogy nem bírnak három kocsit a mozdonyok. most lettek felújítva. és hányszor de hányszor van, hogy néggyel mennek, mert viszik a bulikocsikat.
Törlésarról lehet szó, hogy előbújik a régi jó vasutas mentalitás. mindegy hogy mi csak menjen valami. az utazó közönség pedig fogja be a száját.
esetleg arról, hogy ott a széchenyi-hegyen csak csukott kocsi van kéznél. azt meg hiába akasztják rá a vonatra, attól nem lesz boldogabb a "tisztelt nagyérdemű".