2014. augusztus 3., vasárnap

Kánikula, strandidő

Leszámítva az estére kialakuló zivatart, ezen a hétvégén mindkét nap kifejezetten meleg, kánikulai időjárás volt.

Ilyen strandidőben általában visszaesik a forgalom. Érthető módon az emberek nem kirándulni és vonatozni jönnek a budai hegyekbe, hanem víz mellé vágynak.

Ezen a hétvégén viszont meglepően sokan mégis az erdei kirándulást választották. A vonatok mindkét nap két-három kocsival közlekedtek, és általában mindkét vagy mindhárom kocsi jól megtelt.

Akárcsak tavaly, idén nyáron is a szerelvények általában egy nyitott és egy zárt kocsiból állnak. Nagy melegben általában a nyitott utasterű kilátókocsiba szeretnek szállni. De ha mégis elered az eső, inkább a zárt kocsit választják az utasok. Meg amúgy is mindig vannak olyanok, akik a legnagyobb hőségben is kifejezetten a zárt kocsit keresik.

A bejegyzéshez tartozó kép ma kora délután készült. A Széchenyi-hegy felől érkező egyik vonatról leszállt vagy két tucat angol turista. Menesztéskor mindannyian ugyanabból a beállításból csináltak egy-egy fotót. Miután elment a vonat, felírták a mozdony számát (Mk45,2003) és hogy 3 perc késéssel érkeztek Szépjuhásznéra. Náluk az ilyen vonatozós kirándulások és jegyzetelés teljesen bevett szokás. Ugyanolyan tipikus, minthogy a magyar turisták külföldön telefonnal a kézben mindennek átszámolják az árát forintra. Kíváncsi vagyok, valahol a neten felbukkan-e majd egy videó, néhány fotó vagy egy blogbejegyzés erről az utazásról.

2 megjegyzés:

  1. azt értem, hogy ha csak két kocsi van a vonatba, akkor az egyik nyitott, a másik csukott.
    de amikor hárommal jön, akkor miért két csukott és csak egy nyitott van benne?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak négy nyitott kocsi üzemképes :(

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.