2014. augusztus 17., vasárnap

Chemnitzi parkvasutasok szolgálata

Idén is folytatják a Gyermekvasúton a több évtizedes hagyományt, miszerint kölcsönös csereutazásokat szerveznek németországi parkvasutasok és budapesti gyermekvasutasok számára.

Idén nyáron Chemnitzből és Drezdából érkeznek vendég kisvasutasok. Elsőként chemnitzi parkvasutasokat töltenek el körülbelül másfél hetet Budapesten, majd augusztus második felében érkeznek a drezdaiak.

A chemnitzi csoport augusztus 9-től augusztus 19-ig vendégeskedik a Gyermekvasúton. Nyolc parkvasutas pajtás és három felnőtt kísérő érkezett. Szálláshelyük ugyanúgy Hűvösvölgyben van, mint a nyári vakáció idején táborozó gyermekvasutasoknak. Bár helyhiány miatt nem a gyermekvasutas tábor faházaiban, hanem külön szállásolták el őket.

Két alkalommal szolgálatba is álltak, hogy a lehető legközelebbről megismerkedjenek a Gyermekvasúttal. Először augusztus 11-én hétfőn, majd ma lehetett velük találkozni az állomásokon és a vonatokon.

A nyelvi nehézségek, a vasutak eltérő rendszere és persze a szükséges helyi gyakorlat hiánya miatt természetesen csak tanuló beosztást kaphattak. Mindenesetre így is lehetőségük volt vonaton kezelni az utasok jegyét, állomáson kezelni a biztosító berendezést, meneszteni a vonatokat és az utastájékoztató hangosbemondó berendezésen anyanyelvükön bemondani a vonatokat.

A szabadnapjaikon természetesen különféle programokon vettek részt. Jártak – többek között – a Citadellánál, az Aquaworldben és a Vasúttörténeti Parkban. Voltak libegőzni és kirándulni az Erzsébet-kilátónál, valamint utaztak a Fogaskerekű Vasúton. Utolsó nap pedig Tihanyba utaznak és fürdenek majd a Balatonban.

A magyar gyerekeknek hasonló programot szoktak összeállítani, amikor viszonozzák a látogatást. Azaz néhány alkalommal szolgálatba állnak az őket fogadó parkvasúton, a többi napon pedig érdekes egynapos kirándulásokat szerveznek részükre a vendéglátók.

További olvasnivaló:
A Chemnitzi Parkvasút honlapja (németül)

2 megjegyzés:

  1. a berliniek nem jönnek idén?
    a pesti kisvasutasok merre voltak?
    hogyhogy nincs elég hely a hűvösvölgyi táborba?

    VálaszTörlés
  2. a gyerekek mesélték a vonaton, hogy a tanulókat nem engedik táborba menni. idén nem először, hanem már évek óta. hogy miért, arról vagy nem tudtak, vagy nem akartak beszélni.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.