2014. április 27., vasárnap
Libegőzés
Ma is szép napos, igazi kirándulóidő volt. Jó
ötletnek tűnt elmenni libegőzni.
Az is mellette szólt, hogy már régen nem
jártam ott. Lássam, ha valami változás történt, tudjam javítani a Gyermekvasút
honlapján a Zugligeti Libegőről, mint a környék egyik látványosságáról szóló
oldalt.
Ha már ott járok, készítek új fotókat is. Hogy
az oldalon friss, aktuális illusztrációk tudjak legyenek. Még akkor is, ha
nincsenek radikális változások. Az épületeket időnként átfestik, a jellegzetes,
öreg fákat kidönti a vihar, szinte észrevétlenül változik a környezet
mindenhol. És sokan kiszúrják, ha évekkel korábbi állapotot látni a fotókon.
Menet közben persze látni érdekességeket.
Néhányan gyalog vágnak neki az útnak a felső állomás felől. Van néhány szakasz,
ahol nagyon meredek az ösvény. A csapadék elmosta a talajt, úgyhogy sziklákon
és köveken egyensúlyozva lehet csak leereszkedni.
Sokan pedig biciklivel vágnak neki a
hegyoldalnak. A Fogaskerekűvel felmennek a Széchenyi-hegyre, onnan szinte
síkban el tudnak jönni a Normafán keresztül. Utána rendszerint a Szépjuhászné
felé vágnak át lefelé az erdőn. Páran azonban a Libegő alatt indulnak el a
Zugliget felé.
Az első képen látható fiú még hagyján. Bukósisakban,
könyök- és térdvédőben jött. A második képen látható biciklis viszont valószínűleg
nem tudta, mire vállalkozik. Lehet, hogy egyszerűen elindult az első ösvényen,
ami lefelé vezet. Azt nem tudom elhinni, hogy mindenféle védőfelszerelés nélkül
és egy szűk farmernadrágban vállalkozik valaki erre a hajmeresztő mutatványra.
Csak remélni lehet, hogy baj nélkül leért.
Ettől függetlenül a libegőzés ugyanolyan jó szórakozás,
mint régen volt. Nem nevezték át, nem módosították az útvonalát, nem vonták
össze mással mint annyi mindet az utóbbi néhány évben. Ugyanakkor szemmel
láthatóan évről évre több a villa és kevesebb az erdő az útvonala mentén.
A felső végállomáson viszont ugyanúgy lehet
lángosozni, mint harminc évvel ezelőtt. És az igazi az, amikor a libegőzést az
Erzsébet-kilátó meglátogatásával és vonatozással kötik össze.
A gyermekvasut.hu kapcsolódó oldala:
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)



talán ezt hívják downhill-ezésnek.
VálaszTörlésaz igazi gond az, hogy a budai hegyekben elvileg csak a kijelölt utakon lehetne bicajozni. a pedig nagyjából a jánoshegyi út, budakeszi út, mátyáskirály útja. cseppet sem életszerű!
Akárminek is hívják őket vagy ők magukat, ez így akkor is hajmeresztő.
VálaszTörlés