2013. június 15., szombat

Mentesítő vonat a gyermekvasutas avatás napján

Ma tartották Hűvösvölgyben az ez évi gyermekvasutas avatást. A rekord létszámú tavaly őszi és az idén tavaszi tanfolyamról összesen körülbelül százötvennel bővült a gyermekvasutas közösség létszáma. A díszvendégek ezúttal a nemzeti infrastruktúráért felelős államtitkár és a MÁV elnök-vezérigazgatója voltak.

Szintén hagyomány, hogy az ünnepséget követően a gyerekek meghívott vendégeikkel, szüleikkel, barátaikkal, közösen tehetnek egy oda-vissza utazást a Gyermekvasút vonalán. Különösen akkor, amikor ilyen nagy létszámban avatnak gyermekvasutasokat, általában különvonatot indítanak az avatás utáni közös utazáshoz.

Idén azonban nem így történt. Köszönhetően a mozdonykorszerűsítési programnak már három olyan mozdony is van a hűvösvölgyi fűtőháznál, amellyel akár négykocsis vonat is közlekedtethető Hűvösvölgyből Széchenyi-hegyre. Ezen a hétvégén pedig még közlekednek a menetrend szerinti tavaszi és őszi mentesítő vonatok. Ráadásul ma a mentesítő vonatként nem a nosztalgia motorvonat, hanem hagyományos szerelvény állt forgalomba. Így ez alkalommal nem különvonattal, hanem a menetrendben meghirdetett mentesítő vonattal utaztak az avatott pajtások és vendégeik.

A Hűvösvölgy állomásról 12:00 órakor induló, majd Széchenyi-hegy állomásról 13:20-kor visszainduló mentesítő vonat szerelvényét tehát megerősítették. A négy nagy kilátókocsiból hármat a ma avatott pajtások és a vendégek foglaltak el. A bejegyzéshez tartozó képen a vonat éppen indul Szépjuhászné állomásról.

A gyermekvasut.hu kapcsolódó cikke:
Gyermekvasutas avatás

13 megjegyzés:

  1. Öt kocsis vonat is mehetne felfelé, ha jól tudom. Szükség lett volna rá...

    VálaszTörlés
  2. Igazából nem csak a kocsik száma számít, hanem a vonat hossza és tömege is. Ez a vonat így 74 méter hosszú volt, számított elegytömege (kocsik + utasok) 64 tonna. A 74 méter a Gyermekvasúton már túlhosszú (vasutasulmindentegybeírunk), ami se Vadaspark mh.-en, se János-hegy állomáson nem fér el a peron mellett. Jó, a mentesítő vonat Vadasparknál nem áll meg, János-hegyen viszont keresztez. Már a négy kocsi is körülményes volt tehát. Öt nagy kocsit pedig végképp nem szoktak vinni fölfelé.

    Persze ez nem vigasztalja azokat, akiknek állni kellett a vonaton, mert tényleg nagyon tele voltak a kocsik. Ekkora létszámú avatásnál valószínűleg mégis érdemes különvonatot indítani legközelebb.

    VálaszTörlés
  3. Szerintem még egy nagykilátó (esetleg kiskilátó) kellett volna rá, Jánoshegyen úgyis mi érkeztünk és indultunk először. Azért sok olyan eset volt már, hogy öt kocsival ment fel vagy hattal jött le a vonat, de mindig megoldották.

    VálaszTörlés
  4. Jó, tényleg sokan voltak, elkelt volna rá még egy kocsi. Valószínűleg akkor viszont kellett volna még egy mozdony is. Én még nem láttam a felújított gépeket se öt kocsival menetrend szerinti vonattal fölfelé menni.

    Keresztezéskor pedig pont akkor van fennforgás, ha a túlhosszú vonat érkezik elsőként. Ugyanis a vége kilóg, tehát a másodikként érkező vonat elzárt vágánra jár.

    VálaszTörlés
  5. Csak néhány példa: 2012 avatás, 2011 avatás és ballgás.

    VálaszTörlés
  6. Csak néhány tény: a 2011-es és 2012-es avatáson is csak négy és fél kocsi volt a vonaton. A kis kilátókocsit ne számítsuk már egy teljes kocsinak! :) A 2012-es ballagáson viszont csak négy nagy kilátókocsiból állt a ballagóvonat felfelé. A Széchenyi-hegyen vettek fel még egy nagy kilátót és a kis kilátót.

    VálaszTörlés
  7. Én úgy emlékszem, a 2012-es ballagáson 4 nagykilátóval ment fel és egy zártat vett csak fel.

    VálaszTörlés
  8. Most olvastam a honlapon egy 2010-es hírben, hogy a remot mozdonyok max. terhelése 110 tonna. Még 5 kocsi is messze van ettől. Most még a kiskilátó is sokat segített volna.

    VálaszTörlés
  9. Én úgy számolom, akkor lett volna 64 tonna, ha zárt kocsik lettek volna. Lehet, hogy csak azért nem volt 5 kocsi, mert egy nagykilátó a motorszínben van Széchenyihegyen.

    VálaszTörlés
  10. Rosszul számolod. Egy nagy kilátókocsi elegytömege 16 tonna. Hány tonna az elegytömege annak a szerelvénynek, amely négy ilyen kocsiból áll?

    VálaszTörlés
  11. Bocsánat, tényleg rosszul számoltam. A zárt kocsiknak 19 tonna az elegytömegük?

    VálaszTörlés
  12. Bocsánat, tényleg rosszul számoltam. A zárt kocsik elegtömege 19 tonna?

    VálaszTörlés
  13. Igen, a középfeljárós zárt kocsik elegytömege 19 tonna. A debreceni kocsiké (ex kerékpárszállító, labor, szalon és tárgyaló) 20 tonna.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.