2012. március 30., péntek

Átlagos hétköznap

A hétköznapi menetrend szerint két szerelvény közlekedik. Idén februártól pedig már két újjáépített dízelmozdonya van a Gyermekvasútnak. Amikor csak lehet, természetesen ezeket állítják forgalomba, ők továbbítják a vonatokat.

Két éve legfeljebb csak remélni mertük, kevesen bíztunk benne, hogy 2012 tavaszára eljutunk idáig. Habár ezek a mozdonyok valójában már 40 évesek, mégis elmondhatjuk, hogy – egyelőre még csak hétköznap – a vonatokat modernizált, újjáépített mozdonyok vontatják.

A modernizálásnak sok előnye van. A legfontosabbak természetesen a környezetkímélőbb működés, az alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás és a nagyobb megbízhatóság. Az újjáépítés előtt álló mozdonyok fogyasztása sokkal nagyobb és sajnos aránylag gyakran meghibásodnak. Arról már ne is beszéljünk, hogy amíg a modernizált mozdonyok egy négykocsis szerelvényt egyedül fel tudnak vinni a Széchenyi-hegyre, a még eredeti állapotúak legfeljebb kétkocsis szerelvénnyel közlekednek.

Mindenesetre az olyan kis forgalmú időszakokban, mint a márciusi hétköznapok, a vonatok továbbra is egy kocsival járnak. A Gyermekvasút kiadásai között az egyik legnagyobb tétel az üzemanyag költsége, amivel még a kisebb fogyasztás mellett is takarékosan kell bánni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.