2012. március 15., csütörtök
Nosztalgia motorvonat
Idén ma első alkalommal közlekedett menetrend szerint a Gyermekvasút nosztalgia motorvonati szerelvénye.
A motorvonat mentesítő vonatként közlekedett. A nemzeti ünnep és a ma megrendezett teljesítménytúra előre láthatóan a szokásosnál nagyobb utasforgalmat hozott. Ebből az alkalomból állították forgalomba a mentesítő vonatot.
A nosztalgia motorkocsi az egyik saját mellékkocsiját továbbította. Ezek a kocsik általában a gőzmozdony szerelvényében közlekednek, a motorvonatba a kis kilátókocsit szokták besorozni. A kilátókocsik közlekedéséhez azonban még hűvös az idő.
A nosztalgia motorkocsi általában három fordulót teljesít egy nap. Ma azonban eggyel többször közlekedett, hiszen a késő délutáni órákban is szükség volt még a mentesítő vonatra.
Az elmúlt kicsit több mint egy évtizedben a nosztalgia motorvonat a nyári hónapokban vasárnap és ünnepnapokon közlekedett. Idéntől változik a közlekedési rendje, a legnagyobb forgalmú hétvégéken utazhatunk majd vele. A tavaszi és őszi hónapokban hétvégén, tehát szombaton, vasárnap és ünnepnapokon egyaránt fog közlekedni.
A gyermekvasut.hu kapcsolódó oldala:

Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

A megnövekedett utasforgalom miatt ma a kora esti órákban - a motorvonaton túl - további két mentesítő vonat (ez egy szerelvény a két végállomás között oda-vissza) is közlekedett, igaz azokat már egy Mk45-ös mozdony vontatta. Rég láttam ennyi utast a Gyermekvasúton... :)
VálaszTörlés