2010. május 2., vasárnap

Nyílt napok és modellvasút kiállítás Hűvösvölgyben

Tegnap és ma nyílt napot tartottak a hűvösvölgyi fűtőháznál. A rendezvényhez kapcsolódóan modellvasút kiállítás is volt a Gyermekvasutasokért Alapítvány modellező szakkörének kiállító termében és a hűvösvölgyi tábor tornatermében.

A kiállítás egyik érdekessége a Gyermekvasutat bemutató terepasztal volt. Egyelőre csak négy állomás készült el: Széchenyi-hegy, Csillebérc, Virágvölgy és János-hegy. A vonal folytatásában egy képzeletbeli üzemi pályaudvar működött.

A vonalon a Gyermekvasút jelenlegi és néhány egykori járművének modellje közlekedett. Láthatók voltak jelenlegi és korábbi fényezésű Mk45-ös mozdonyok, egy Mk49-es mozdony, középfeljárós téli kocsik, egy nagy kilátó kocsi, a kis kilátókocsi, teherkocsik, a teljes nosztalgia motorvonati szerelvény, valamint az egyik egykori Ganz motorkocsi modellje.

A terepasztal néhány alkalommal szerepelt már kiállításon. A járművek a modellező szakkör kiállításain általában vitrinben kiállítva tekinthetők meg.

A nyílt nap keretében Hűvösvölgy és Hárs-hegy állomások között a pályamesteri kocsi, illetve a C50-es mozdonyból és a Bk357 pályaszámú nosztalgia személykocsiból álló gazdasági vasúti szerelvény is közlekedett igény szerint.

2 megjegyzés:

  1. ezek a modellek nagyon szépek!
    mikor és hol lehet látni megint őket?

    VálaszTörlés
  2. Néha lehet látni őket, amikor modellvasút kiállítás van a Gyermekvasúton.

    Például:
    Modellvasút kiállítás

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.