2010. május 22., szombat

Katonavonat

Ma ismét Széchenyi emléknapot tartottak a Széchenyi-hegyen.

A résztvevő hagyományőrzők reggel katonavonattal utaztak Hűvösvölgyből a program helyszínére, este pedig ugyanazzal tértek vissza. A pőrekocsiból és a több mint százéves Bk357 pályaszámú személykocsiból álló szerelvény, melyet a 490,039 pályaszámú gőzmozdony vontatott, korhűen idézte Széchenyi István és az 1848-'49-es szabadságharc korát. Az első magyarországi vasútvonalakat 1846-ban, illetve 1847-ben nyitották meg. Az akkori vasúti járművek is hasonlóan egyszerűek voltak, kis sebességgel közlekedtek és vegyesvonatként közlekedtek, azaz személy- és teherkocsikat egyaránt továbbítottak. Visszaúton a vonathoz csatoltak egy zárt rakterű teherkocsit és a kis kilátókocsit is.

A katonavonat szerelvénye napközben a Széchenyi-hegy állomáson tartózkodott, hiszen a rendezvényhez szorosan hozzátartozott A menetrend szerinti gőzvontatású nosztalgiavonatok helyett a nosztalgia motorkocsi közlekedett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.