2010. május 30., vasárnap

Gyermeknap a Gyermekvasúton

Idén is megrendezték a Gyermekvasúton a hagyományos gyermeknapot Hűvösvölgyben.

Ha lehet, most még színesebb, gazdagabb volt a gyermeknapi programkínálat, mint az előző években. A rendezvények helyszíne ezúttal is Hűvösvölgyben, az állomás előtti téren volt.

A vonatok a szokásos nyári vasárnapi menetrend szerint közlekedtek. Azaz a három hagyományos személyvonati szerelvény mellett közlekedett a gőzvontatású nosztalgiavonat és a nosztalgia motorvonati szerelvény. A minden várakozást felülmúló utasforgalom miatt a kétkocsis szerelvények kevésnek bizonyultak. Az egyik személyvonati szerelvényt a kis kilátókocsival, a másik kettőt egy-egy téli kocsival kellett megerősíteni.

Érdekességképpen erre az egy napra ismét forgalomba állították a C50-es mozdonyból és a Bk537 pályaszámú személykocsiból álló különleges kisvasúti szerelvényt. Most Széchenyi-hegy és Virágvölgy állomások között közlekedett. A szerelvényt reggel az első menetrend szerinti vonat vitte fel Széchenyi-hegyre. A nap végén önállóan tért vissza Hűvösvölgybe. Ez az utolsó vonat a menetrendben nem volt meghirdetve, a gyermeknapon szolgálatot teljesítő gyermekvasutasok részére volt fenntartva szolgálatos vonatnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.