2008. október 15., szerda

A vonatok számozásának rendszere

A legutóbbi bejegyzésben bemutatott képtár szerzője arra panaszkodott, hogy nem tartja logikusnak a Gyermekvasút vonatainak számozási rendszerét. Ennek apropóján röviden bemutatom a rendszert.

Először tisztázni kell, hogy a vonatok számozása nem azonos a járművek számozásával. A vonatszám az adott napon egy adott menetrend szerint közlekedő vonatot azonosítja. Vasúti utazás során az utasok a vonatokra nevükkel vagy indulási idejükkel hivatkoznak: Tokaj IC vagy a 6:20-as pécsi gyors.

A Gyermekvasúton a vonatokat a MÁV rendszerébe illeszkedve számozzák. Minden vonatszám a 31000-rel kezdődő ezres számcsoportba tartozik. A gyermekvasutasokra való tekintettel az ezres számcsoport jelölését elhagyják, azaz a vonatszámokat három számjeggyel használják.

A vonatok számozásának vannak olyan elemei, amelyeket a MÁV-nál egységesen és kötelezően alkalmaznak. Ezek természetesen a Gyermekvasúton is érvényesek. Az utolsó számjegy kifejezi, hogy a vonat melyik irányban, személyszállító vonatok esetén azt is, hogy melyik napszakban közlekedik. A Gyermekvasút kezdőpontja Széchenyi-hegy állomás, végpontja Hűvösvölgy állomás. A páros számú vonatok a kezdőpont felől a végpont felé, a páratlan számú vonatok ellenkező irányban közlekednek.

Ezen belül a személyszállító vonatok esetén:
– az xx0 és xx9 számúak a kora reggeli órákban,
– az xx2 és xx7 számúak délelőtt,
– az xx4 és xx5 számúak déltájt,
– az xx6 és xx3 számúak délután,
– az xx8 és xx1 számúak este és éjszaka
közlekednek. Természetesen az intervallumok ennél szigorúbban vannak meghatározva. A Gyermekvasúton azonban a menetrend szerinti vonatok minden fordulójában úgy határozzák meg a vonatszámokat, hogy a fenti "párosítás" megmaradjon. Azaz a Hűvösvölgyből xx3 számmal induló vonat visszaútban mindig xx6 számmal közlekedik, még akkor is, ha egyébként talán már az xx8 időzónába esne.

Az utolsó előtti számjegy szintén több információt hordoz egyszerre:
– az x3x számú vonatok az úgynevezett "C" menetrendben, azaz télen és nyáron munkanapokon közlekednek,
– az x1x számú vonatok az úgynevezett 'B" menetrendben, azaz nyáron hétvégén közlekednek,
– az x6x számú vonatok "C" menetrendben, de csak meghatározott napokon (például a nyári tanítási szünetben munkanapokon) közlekednek,
– az x5x számú vonatok "B" menetrendben, meghatározott napokon közlekednek.

A százas helyiérték a Gyermekvasút vonatszámozási rendszerében a szerelvény számát fejezi ki. "C" menetrendben kettő, "B" menetrendben három hagyományos szerelvény közlekedik. Az ezek által teljesített vonatok száma 1xx, 2xx, illetve 3xx. A nyáron vasárnaponként közlekedő nosztalgia motorvonat a 4xx, a hétvégenként közlekedő gőzvontatású nosztalgiavonat az 5xx számokban közlekedik. A szerelvények személyzete és összeállítása adott napon belül általában nem változik, így vonatszám alapján azonosíthatók.

A vonat számából tehát nagyon sok minden megállapítható. Például
– a 117 számú vonat a nyári hétvégi menetrend szerint közlekedik, az első szerelvény délelőtt teljesíti Széchenyi-hegy felé közlekedve;
– az 556 számú vonat a nyári hétvégi menetrendben a Hűvösvölgy felé délután közlekedő gőzvontatású nosztalgiavonatot jelenti;
– a 133 számú vonat a munkanapi menetrend szerint délután közlekedik Széchenyi-hegy felé, az első szerelvény teljesíti, visszaútban 136 számú vonatként közlekedik.

A fentieken kívül természetesen vannak egyéb szabályok is. Például a nosztalgia gyorsmotorvonatok, különvonatok, üzemi célú tehervonatok, mentesítő vonatok vagy az alkalmi, sűrített, "A" menetrendben közlekedő vonatok számozásnál a helyi szabályokat csak részben, az általános, MÁV szintű szabályokat természetesen teljes egészbében figyelembe veszik. A vonatok számozási rendje tehát nem egyszerű, de logikus.

Érdekes, hogy a légi közlekedésben a járatszámot a hétköznapi életben is használjuk: a Lufthansa / Star Alliance LH3446 számú járata. Ez megfeleltethető a vonatszámnak, azzal az eltéréssel, hogy a vonatok száma nem tartalmazza a vasúttársaság kódját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.