A 168 Óra című folyóirat 2008. szeptember 25-i számában Nosztalgiajárat úttörőkkel címmel jelent meg egy jegyzet. Az írás a Gyermekvasúttal foglalkozik.A szerző arról szól, hogy a szeptember elején a Gyermekvasúton utazott és hogy milyen visszásságokat tapasztalt. Két dolog miatt neheztel. Szóvá teszi egyfelől a nosztalgianapon részt vevők viselkedését, másrészt a gyakorlatot, miszerint a különböző ajándék- és emléktárgyakat a vonaton menet közben árusítják.
Nosztalgianap évente egyszer vagy kétszer van, és a nem odavalók kiszűrésére rendszeresen tesznek lépéseket a Gyermekvasút vezetői. A csecsebecsék tukmálásának a cikkben leírt módszerét pedig az év többi napján a gyermekvasutas értékcikkárusok egészen nem alkalmazzák, hiszen ehhez már igazán dörzsöltnek kell lenni, de még a felnőttektől se láttam soha. Bár igaz, hogy sokan a tolakodónak tartják, hogy a különböző ajándéktárgyakat nemcsak a hűvösvölgyi múzeumban lehet megvásárolni, hanem utazás közben is kínálgatják.
Lehet persze azt mondani, hogy a cikk hangvétele, stílusa, kicsit gúnyolódó fordulatai olyanok, hogy az egészet rosszindulatú áskálódásnak, hitelrontásnak minősítjük. De nem lehet, hogy ezeknek az eszközöknek a tudatos alkalmazásával a szerző csupán a mondanivalóját próbálta kiemelni? Nem lehet, hogy az olyan kritikát is meg kell hallani és meg kell fontolni, ami nem kizárólag dicshimnuszokat zeng?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.