Nemrég az állomás környékén fotóztam. Többek között lementem a pálos kolostor romjaihoz is. Először arra lettem figyelmes, hogy feltűnően rendezett a hely. Utána pedig arra, hogy egy idősebb házaspár gondozza a területet. Mint valami kertben vagy parkban, nyírták a füvet és nyírták a bokrokat.Amikor elővettem a fényképezőgépet, beszédbe elegyedtek. Megkérdezték, hogy turistaként vagy kutatóként érdeklődöm-e a hely iránt. Felajánlották, hogy abbahagyják a munkát és félreállnak, ha zavarom őket a fényképezésben. Ilyet senkitől nem szoktam kérni, itt is inkább megvártam a kedvező pillanatokat.
Ezért olyan képet nem is készítettem, amin látszik, ahogy éppen dolgoznak. Pedig érdekes lenne a sokszáz évvel ezelőtt épült és a török hódítás során lerombolt kolostor romjai között látni az elektromos fűnyírót.
Nemcsak a növényzetet tették rendbe, hanem a különböző, nemrégiben kihelyezett kegytárgyakat is felkészítették a közelgő télre. Például vízhatlan módon betakarták a néhány éve avatott márványoltárt és szobrot.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.