Ma pontosan hatvan éve annak, hogy hivatalosan megnyitották a Gyermekvasút, avagy akkori nevén az Úttörővasút, első szakaszát.Hatvan évvel ezelőtt, 1948-ban még csak a Széchenyi-hegy és Előre állomások közötti, úgynevezett első építési szakaszt adták át. A Ságvári-ligetig tartó második szakaszt egy évvel később, a Hűvösvölgyig tartó befejező szakaszt pedig a rákövetkező évben nyitották meg. A hűvösvölgyi vontatási telepet 1951-ben helyezték üzembe.
1948. július 31-én Széchenyi-hegy állomáson nagyszabású megnyitó ünnepséget rendeztek. Az Úttörővasutat Gerő Ernő közlekedési miniszter adta át. A meghívottak a Kis Piri szerelvényével és a LÁEV motorvonattal Úttörővárosba utaztak, ahol részt vettek a csillebérci gyermektábor megnyitóján. Majd folytatták útjukat Előréig, az ideiglenes végállomásig.
Az emlékvonat az első vonat útját volt hivatott felidézni. A Kis Piri szerelvénye már nem létezik, viszont a Gyermekvasút állományába tartozik a LÁEV motorkocsi, amely az emlékvonat szerelvényét alkotta. A vonaton az évfordulós ünnepségre meghívott vendégek, köztük a közlekedési miniszter és a MÁV néhány vezetője, valamint a megnyitáskor jelen lévők és aznap szolgálatot teljesítő úttörővasutasok utaztak. Virágvölgy állomáson emléktáblát avattak, amely a megemlékező ünnepséget örökíti meg.
Az emlékvonatot Széchenyi-hegyről egy mai gyermekvasutas kislány és a legelső vonatot menesztő Strém Péter egykori úttörővasutas pajtás együtt menesztették. A különvonat Virágvölgytől Hűvösvölgyig nem állt meg, az állomáson is áthaladt. A bejegyzéshez mellékelt kép a vonatot Virágvölgy állomáson ábrázolja közvetlenül megérkezése után.
