2008. július 16., szerda

Fogy a park

Sajnos a park gyorsabban fogy, mint gondoltam volna. A parkoló autóknak egyre nagyobb helyet sajátítanak ki. Ahol a télen még fák álltak, majd a vihar után visszamaradt ágak foglalták a helyet, ott a hétvégén már autók parkoltak.

A parkoló határán eredetileg sövény volt mindkét oldalról. Az állomás felőli oldalon a sövény az évek során eltűnt, nyomtalanul kipusztult. Időnként próbálkoztak az újratelepítéssel, azonban teljesen sikertelenül. Parkoláskor, valamint az autókból való ki- és beszállás közben eltaposták a friss ültetést. Az utóbbi években fakarókat szúrtak le, hogy kijelöljék a parkoló határát.

De már ezek a leszúrt karók se jelentenek akadályt. Közülük több ki van fordítva a földből. Most látszik csak, hogy ezek nem egyszerűen karók voltak, hanem valamiféle betongombócba ágyazva telepítették őket eredetileg. Többük most gombócostól odébb van hajigálva a fűre, illetve a vihar után parlagon maradt földre.

A Szépjuhászné egyik vonzereje pontosan abban rejlik, vagyis egyre inkább csak rejlett, hogy akár a Budakeszi úton autóbusszal, akár autóval érkezve a kirándulókat azonnal egy rendezett, ligetes környezet fogadja. Ha elsilányul, ugyanolyan érdektelenné és nyomasztóvá válik, mint a legtöbb budapesti park. Mindig is a Ságvári-liget, illetve Szépjuhászné állomás környéke volt a Gyermekvasút legszebben rendezett, gondozott része. Kár lenne érte!