A legutóbbi bejegyzéshez csatlakozva eszembe jutott, hogy néhány héttel ezelőtt megkaptam a Forgalom című újság egyik korábbi (2008/1.) számát. Az impresszuma szerint a folyóirat a MÁV Zrt. Forgalmi Főosztály lapja.A belső borítón, vagyis a 2. oldalon, az Aktuális című rovatban, az üzleti általános vezérigazgató helyettes köszöntő cikke alatt a Gyermekvasútról szóló hirdetés található. Az idén esedékes 60 éves évfordulóra hívják fel a figyelmet.
A fotó egy Mk45-ös sorozatú gép által vontatott nyári szerelvényt és gyermekvasutasokat ábrázol az állomáson. Ez egy szinte mindennapos helyzet, amivel a Gyermekvasúton utazók nap mint nap találkozhatnak. Örvendetes, hogy a gőzmozdonyok helyett a hagyományos, dízelmozdonyos vonatok is szerepelnek a Gyermekvasutat népszerűsítő, illetve hogy nemcsak a vonatok, hanem a gyermekvasutasok is szerepelnek egyre több képen.
A Gyermekvasút hangulatát és vonzerejét szerintem továbbra sem a különféle járművek adják, hanem az, hogy gyerekek teljesítenek szolgálatot.
