2014. május 3., szombat

Kóborló házimacska

A képen látható macska véletlenül került a fényképezőm elé ma délután. A Budakeszi út feletti hídra vezető ívben sikerült lefotózni.

A bundája színe jól rejtette a zúzottkövön. Először meg se láttam, csak az tűnt fel, hogy valami mozog a sínek között, amikor a következő beállításhoz készülődtem.

Minden bizonnyal nem kóbormacska. Nem ijedt meg a közelben elhaladó kirándulóktól, és nem törődött a kicsit távolabb hangosan játszó gyerekekkel se. Talán valamelyik közeli lakóháznál tartják, vagy valamelyik szerencsétlen sorsú erdőlakóhoz tartozik.

Először csak komótosan sétált a két sínszál között. Majd meglátott valamit a töltésoldalban és kimászott a vágányból. Talán egy nagyobb bogárra figyelhetett fel, mert támadó pózt vett fel, majd nagyot ugrott és elkezdett pofozni valamit a levegőben. A többit már nem láttam, mert eltűnt a fűben. Meg különben is, jött a vonat, amiről képet akartam készíteni.

Érdekes, hogy éppen néhány nappal ezelőtt tették közzé a Pilisi Parkerdő Zrt. honlapján, hogy a tavaly decemberben befogott macska egy tiszta vérvonalú vadmacska volt, ami ritkaságszámba megy a hasonló város környéki erdőségekben. Ugyancsak a héten számoltak be egy másik különlegességről, miszerint sikerült megbizonyosodni róla, hogy egy szürkegém is beköltözött a Hárs-hegyre.

A bejegyzés végén természetesen megmutatok egyet azokból a képekből is, amiket a kóborló házimacskával való találkozás után készítettem. A fotón a nosztalgia motorvonat érkezik János-hegy állomás felől.

Korábbi bejegyzés:

Kapcsolódó oldalak:
Szürkegém jelent meg a budapesti Hárs-hegyen

1 megjegyzés:

  1. Mondtam én, hogy valami kiskutya vagy kisgyerek kell a blogba, a kisvonat nem elég.
    Najó, a kiscica se rossz! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.