Az esedékes kitérővizsgálatra ma került sor.
Hűvösvölgyből kiindulva minden állomáson elvégezték a vizsgálatot.2014. május 29., csütörtök
Kitérővizsgálat (váltóvizsga)
A vasútvonal talán legtöbb karbantartást és
figyelmet igénylő pontjai a váltók. Illetve – ahogy a pályafenntartásban
dolgozók nevezik – a kitérők.
A váltó és a kitérő valójában nem ugyanaz. A
váltó a mozgó járművek terelésére szolgáló szerkezet. Része a kitérőnek, ami
magába foglalja a keresztező részt és a kettő között található közbenső részt
is.
A Gyermekvasúton a kitérőket havonta legalább
egy alkalommal át szokták vizsgálni. A pályafenntartási szakszolgálat
műszeresen megméri a forgalombiztonság szempontjából legfontosabb
paramétereket.
Több, előre meghatározott ponton megállapítják
a tényleges nyomtávolságot, azaz a két sínszál távolságát. Ennek gyakori
ellenőrzése már csak azért is szükséges, mert a váltóban az egyik kerék mindig
valamelyik csúcssínen fut. A csúcssínek nem mereven rögzítettek, hanem a váltó
állításakor rendszeresen mozgatják őket.
Azt is megvizsgálják, hogy az egyik csúcssín
tökéletesen simul-e a tősínhez. Azaz, hogy a csúcssín a ráfutó kerék vezetését
a tősínről biztonságosan átveszi-e. Ha nem simul megfelelően, akkor könnyen
előfordulhat, hogy a jármű kereke a kettő közé szalad, ami kisikláshoz vezet. A
vizsgálatot úgy végzik, hogy az elálló csúcssín és a tősín közé egy 4 mm vastag
akadályvasat tartanak, majd átállítják a váltót. A próbadarab a tősín és a
csúcsín közé szorul. A váltó látszólag átáll, azonban a csúcssín nem simul
megfelelően.
Szépjuhászné állomáson ilyenkor a biztosító
berendezés azt jelzi, hogy a váltó még fut, azaz nem érte el a kívánt
végállást. Itt és Csillebérc állomáson a villamos hajtóművek feladata észlelni,
hogy a váltó nem ért végállásba. János-hegy állomáson – ahol a 4 mm-es próbát
bemutató kép készült – a váltózár nem engedi, hogy a váltót ilyen állapotban
lezárják. A biztosító berendezés jellegétől függ, hogy milyen módon észleli,
hogy a tősín és a csúcssín távolsága 4 mm vagy annál több. Abban azonban
közösek, hogy megakadályozzák, hogy így vonat közlekedjen a váltón.
Szintén ellenőrzik, hogy az elálló csúcssín
megfelelő, legalább 130 mm távolságra van-e a tősíntől. A járművek biztonságos
közlekedéséhez az is szükséges, hogy a simuló csúcssínnel átellenes oldalon a
másik csúcssín mellett a kerék akadálytalanul elhaladjon. Ha az elálló csúcssín
túl közel van a tősínhez, a jármű kereke beleakadhat, ami szintén
balesetveszélyes.
Az esedékes kitérővizsgálatra ma került sor.
Hűvösvölgyből kiindulva minden állomáson elvégezték a vizsgálatot.
A résztvevőket és a felszerelést a szolgálati
célú vonatként közlekedő nosztalgia motorkocsi szállította. Így a menetrend
szerinti vonatok közlekedésének zavarása nélkül tudtak dolgozni minden
állomáson.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)



Még 2012-ben volt szerencsém C menetrendben szolgálni, amikor váltóvizsgamenet is közlekedett. Hűvösvölgyben nem kellett meneszteni, a C jelző szabadraállításával hatalmaztuk fel az indulásra. Volt keresztje Hűvösvölgyben, Szépjuhásznétól János-hegy állomásig a 135-ös vonattal egyesítve közlekedett, Virág-völgy állomáson a 134-es vonattal keresztezett, végül Csillebércet is kinyitották, ahol szintén félreállt. Érdekessé, izgalmassá tette a hétköznapi szolgálatot.
VálaszTörlésMost is valahogy hasonlóan megy a dolog. Mármint hogy elindul Hűvösvölgyből, aztán egyik állomáson keresztez, a másikon megelőzik, aztán engedélyre vár. János-hegyen pedig zárt kereszt. Csak most ugye "B" menetrend volt, szóval kicsit több vonattal kellett kerülgetni. Viszont ilyenkor hat állomáson van szolgálat, tehát kicsit egyszerűbb szervezni a forgalmat.
VálaszTörlésMeg azóta annyi változott még, hogy egyszerűsítették a menesztés szabályait. A Gyermekvasúton minden vonatot mindig meneszteni kell. Anélkül nem indulhat és nem haladhat át. Két éve még Hűvösvölgyben elég volt a kijárati jelzőt "Szabad"-ra állítani egy nem személyszállító vonatnak, ez felhatalmazás volt az indulásra.
VálaszTörlésazokra a bizonyos tényleges nyomtávolság mérésekre kíváncsi lennék... úgy értem, az eredményekre.
VálaszTörlésbár nem vagyok olyan naiv, hogy egy percig is reménykedjek benne, hogy meg fogjuk tudni. :)
Ne legyél telhetetlen! :-) Szerintem egyébként nem lehetnek olyan rosszak azok az értékek. Amikor tényleg gond volt a pályával, simán kitűzték a lassújelet, vagy akár a vörös tárcsát is (vágányzár). Megnyugtatásul: nekem sincsenek meg az eredmények.
VálaszTörlés