2013. május 11., szombat
Tanfolyamos kirándulás
Lassan végéhez közeledik a 2013 februárjában
induló gyermekvasutas tanfolyam. Mint mindig, néhány héttel a vizsgák előtt
most is kétnapos kirándulásra mentek a gyerekek.
Sok-sok éve már a Mátra a tanfolyamos kirándulás célpontja. A program szakmai látogatással kezdődik Vámosgyörk állomáson. A gyerekek megismerkednek az állomás létesítményeivel – köztük olyanokkal is, amelyek a Gyermekvasúton is megtalálhatók és amelyekről már tanultak a tanfolyamon.
A szakmai látványosságok közül talán a biztosító berendezés a legérdekesebb. Azonos típusú a Szépjuhászné állomáson használttal – MÁV Dominó 55 rendszerű –, amelyről már tanultak a tanfolyamon, és amelyet a gyakorlatban is látták már. Természetesen a vámosgyörki pult jóval nagyobb és sokkal több minden található rajta, mint a szépjuhásznéin.
Az alapvető kezelések azonban ugyanazok. A gyerekeknek nagy sikerélmény, amikor maguk állíthatják be egy vonat vágányútját és kezelhetik részére a jelzőt, majd néhány perc múlva látják, ahogy az általuk beállított vágányúton bejár vagy kijár a vonat, avagy nagy sebességgel áthalad az állomáson.
Vámosgyörkről Gyöngyösre utaznak tovább, onnan pedig a Mátravasúttal Mátrafüredre, ahol éjszakára megszállnak. A szombati napon különböző játékokat és vetélkedőket rendeznek az ifivezetők, vasárnap pedig kirándulni mennek a Sás-tóhoz.

Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Majd a Sás-tónál jó alaposan megáznak az esőben :):)
VálaszTörlésAz nem lehetett kellemes! :(
VálaszTörlésMargó néni!
VálaszTörlés