2013. május 10., péntek
Mozdonycsere
Ma délelőtt két vonat mozdonyt cserélt az
állomáson.
Hasonló forgalmi helyzet ritkán adódik. Tekintettel arra, hogy az állomásnak mindössze két vágánya van, nem is egyszerű a két szerelvény mozdonyát megcserélni. Az pedig csak tovább nehezítette a feladatot, hogy mind a két vonat négykocsis szerelvénnyel közlekedett.
Először a Hűvösvölgy felé közlekedő vonat szerelvényét kitolták a nyílt pálya felé. Majd a mozdony visszatért az első vágányra. A Széchenyi-hegy felé közlekedő vonat mozdonyát lekapcsolták, ami átállt a kitolt szerelvény Hűvösvölgy felőli végére. Az eredetileg Hűvösvölgy felé tartó mozdony átállt a második vágányra, hogy összezárjon a Széchenyi-hegy felé továbbinduló vonattal. Végül a nyílt pálya felé kitolt szerelvényt visszahúzták az első vágányra, majd mindkét vonatot elmenesztették.
A mozdonyokat azért kellett megcserélni, mert gond volt a Széchenyi-hegy felé tartó vonat mozdonyának hűtőrendszerével. A csere után visszatért a hűvösvölgyi fűtőházba, ahol egy másik gépet adtak ki helyette.
A bejegyzéshez tartozó képen az a pillanat látható, amikor a Széchenyi-hegy felől érkező vonat szerelvényét már visszatolták a nyílt pálya felé, a mozdonya pedig éppen visszajár az első vágányra.

Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

jök ezek a vonatos írások! ha az ember csak kirándul vagy vonatozik, ritkán botlik hasonlóba.
VálaszTörlésszép kis kalamajka lehetett! :)
VálaszTörlés