Ma délelőtt tanulóvonatként közlekedett a
nosztalgia motorkocsi.
A tanulóvonat abból a célból közlekedett, hogy
néhány mozdonyvezető a vonalon, valós forgalmi körülmények között és a
tényleges lejtésviszonyokon gyakorolja a nosztalgia motorvonat vezetését. Ők
dízelmozdonnyal rendszeresen közlekednek a Gyermekvasút vonalán. A motorkocsi azonban
jelentősen eltér az Mk45 sorozatú mozdonyoktól, ezért külön elméleti és
gyakorlati képzésen kell jártasságot szerezni a kezelésében és vezetésében.
A motorkocsival két fordulót teljesítettek. Szerelvényvonatként
közlekedtek, utast nem szállítottak. Mellékkocsiként a kis szalonkocsit
csatolták a vonathoz. Menetrend szerinti nosztalgia motorvonatként is általában
egy mellékkocsival – kisebb utasforgalom esetén önállóan – közlekedik a
motorkocsi.
A nosztalgia motorvonati szerelvény idén menetrend
szerint tavasszal és ősszel hétvégén és ünnepnapokon fog közlekedni. Első
alkalommal tehát március 15-én áll majd forgalomba.
A gyermekvasut.hu kapcsolódó oldala:


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.