2013. február 2., szombat

Megkezdődött a 2013 tavaszi gyermekvasutas tanfolyam


Ma délelőtt Hűvösvölgyben megkezdődött a 2013. évi tavaszi gyermekvasutas tanfolyam.

Ez alkalommal mindössze harminckilencen iratkoztak be a képzésre. Ez rekord alacsony az utóbbi egy-másfél évtized gyermekvasutas tanfolyamainak létszámához képest. Figyelembe kell viszont venni az 2012 októberében induló tanfolyam létszámát és a képzéshez a beiratkozás után, menet közben csatlakozókat is. A két tanfolyamon összesen közel százhatvanan végeznek.

A gyermekvasutasok létszáma az utóbb két-három évben látványosan megnőtt. A korábbi években gyakran előfordult, hogy egy-egy napon kevesebb pajtás állt szolgálatba, mint amennyire szükség lett volna, így a munkát részben a felnőtt vasutas dolgozók végezték.

Néhány éve azonban számottevően nőtt a tanfolyamra jelentkezők és végül gyermekvasutassá válók száma. Az intézmény kereteit egy bizonyos pontig lehetett bővíteni a megnövekedett létszámhoz igazodva. Most azonban közeledik az a pont, amikor a bővülés nem folytatható, a gyermekvasutasok létszáma emelkedésének – akár csak időlegesen is – határt kell szabni.

Ebből a megfontolásból most első alkalommal a tanfolyamkezdést megelőzően elmaradt a reklámkampány. A tanfolyamot természetesen elindították és az érdeklődő gyerekek közül mindenki jelentkezését elfogadták. Sőt, az eddigi gyakorlatnak megfelelően a beiratkozás napját elmulasztók menet közben, az első három foglalkozás alkalmával még csatlakozhatnak a képzéshez.

A tanfolyamok kezdőnapjának szokásos rendje szerint a nap második felében a tanfolyamos gyerekek és ifivezetők ma is közösen végigutaztak a Gyermekvasút vonalán. A Hűvösvölgy állomásról menetrend szerint 15:10-kor induló vonatra szálltak fel. A bejegyzéshez tartozó kép utazás közben készült.


A gyermekvasut.hu kapcsolódó oldala:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.