A Fedecrail, egy európai vasúti szervezet, idén Budapesten tartotta éves közgyűlését. A rendezvény befejezéseként a résztvevők meglátogatták a Gyermekvasutat.Széchenyi-hegytől Hűvösvölgyig utaztak a különvonatként közlekedő nosztalgia motorvonati szerelvényen és a gőzvontatású nosztalgiavonaton. Erre az alkalomra a gőzmozdonyt a hűvösvölgyi vontatási telepen a fordítókorongon megfordították, hogy Hűvösvölgy felé egyenes állásban, azaz előre álló kazánnal közlekedjen.
Virágvölgy és Szépjuhászné állomáson fotómegállást iktattak a menetrendbe. A két állomáson az elöl haladó motorvonat megvárta a mögötte állomástávolságban közlekedő nosztalgiavonatot. Virágvölgy állomáson volt lehetőség a két különvonatot egymás mellé fogadni.
A szépjuhásznéi megállás egy fokkal kevésbé szerencsésen sikerült. A két különvonatnak az állomáson való tartózkodása közben még egy menetrend szerinti vonatkeresztezést is le kellett bonyolítani. A két különvonatot egymás mögé kellett bejáratni a második vágányra. A tervezett négyes vonatkeresztezés végül elmaradt. A vonatok késése miatt a motorvonat a menetrend szerinti személyvonat érkezése előtt továbbindult Hárs-hegy állomás felé.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.