Ma Hűvösvölgyben megkezdődött a 2008. évi őszi (42. számú) gyermekvasutas tanfolyam.Rekord számú, több mint százharminc gyerek iratkozott be a ma kezdődött tanfolyamra. A nap folyamán még többen is jelezték, hogy a második vagy harmadik foglalkozás alkalmával szeretnének csatlakozni.
Ilyen nagy létszámmal már évek óta nem indult tanfolyam. Valószínűleg az elmúlt néhány hétben folytatott, az eddiginél aktívabb toborzásnak és a Gyermekvasút 60. születésnapja kapcsán tapasztalható médiaszerepléseknek köszönhető, hogy ilyen sokan jelentkeztek. Ellentétben az eddigi gyakorlattal, most pótjelentkezést se hirdettek.
A beiratkozás után szülői értekezletet tartottak. Ez idő alatt a gyerekek a gyermekvasutas tábor területén tanfolyamos társaikkal és az ifivezetőkkel ismerkedtek közös játék keretében. Később részt vettek az első foglalkozásokon, megismerkedtek az oktatókkal. A hagyományoknak megfelelően az első tanfolyamos nap ma is a Gyermekvasút vonalán tett utazással és Széchenyi-hegyen közös játékkal fejeződött be.
