2008. szeptember 6., szombat

Családi nosztalgianap

2008. szeptember 6-án szombaton első alkalommal rendeztek családi nosztalgianapot a Gyermekvasúton. Nosztalgianapot 1994 óta minden szeptemberben rendeznek. A családi nosztalgianapot ennek mintájára szervezték.

A nosztalgianapokon volt úttörő- és gyermekvasutasok, azaz mára már felnőtt, egykori vasutas pajtások teljesítenek szolgálatot. Eleinte lehetőség volt arra, hogy a szülők, nagyszülők és más rokonok együtt menjenek szolgálatba azokkal a rokon gyerekekkel, akik aktív korú gyermekvasutasok voltak. A jelentkezők nagy száma miatt azonban erre egyre kevesebb lehetőség volt. Az utóbbi jó néhány évben a nosztalgianapon már csak felnőttek, azaz régen volt vasutas pajtások teljesítenek szolgálatot.

A családi nosztalgianapot két dolog tette szükségessé. Az ez évi nosztalgianapra olyan túljelentkezés volt, hogy valóban nem lehetett volna mindenkinek megadni a lehetőséget szolgálatba jönni. Ugyanakkor az együtt jelentkező rokonok, illetve jelenlegi gyermekvasutasok és szüleik lehetőséget kaptak arra, hogy együtt legyenek szolgálatban.

A szolgálati beosztások egy részét a családi nosztalgianap résztvevői, másik részét az esedékes szolgálatos csoport tagjai látták el. Az állomáson szintén részben felnőttek, egykori úttörővasutasok, volt gyermekvasutas és jelenlegi gyermekvasutas pajtások voltak szolgálatban.