2008. március 11., kedd

Tanuló szolgálat

Vasárnap fent voltam a Gyermekvasúton készteni néhány fényképet az állomás melletti park mostani állapotáról, illetve úgy általánosságban. A legjobban úgyis mindig azok sikerülnek, amik munka közben készülnek, nem pedig gondosan beállítva.

A nemrég befejeződött gyermekvasutas tanfolyamon végzett gyerekek mostanában jönnek először szolgálatba. Az első néhány szolgálatban tanulók, azaz egy adott állomásra vagy szerelvényre osztják be őket, és a nap folyamán a gyakorlatban is megismerkednek az állomáson vagy a vonaton ellátott különböző szolgálati beosztásokkal és teendőkkel. A betanítást a már önálló szolgálatot teljesítő gyermekvasutasok és a felnőttek közösen végzik.

A tanuló szolgálatot a nap végén az iskolai osztályzatokhoz hasonlóan értékelik elégségestől jelesig. Kivételes esetben lehet kitűnő minősítést is kapni. Addig kell tanuló szolgálatot ellátni, amíg öt legalább jó értékelést kap valaki. A sikertelen tanuló szolgálatot meg kell ismételni.

Most az a szabály, hogy minden újonnan felkerült – azaz a tanfolyamot sikeresen elvégző, levizsgázó és csoporthoz beosztott – pajtás legalább egyszer legyen szolgálatban mindkét végállomáson, Szépjuhászné állomáson és szerelvényen. Ezek azok a szolgálati helyek, ahol mindennap van szolgálat, azaz a legtöbbször ezek egyikére lesznek beosztva önálló szolgálatban is.

Amikor én úttörővasutas lettem (1984), még csak János-hegy állomáson szünetelt rendszeresen a szolgálat. Akkor az volt a szabály, hogy legalább egyszer az egyik végállomáson, egyszer szerelvényen, egyszer egy fényjelzős középállomáson (Úttörőváros vagy Ságvári-liget), és egyszer egy alakjelzős középállomáson (Előre vagy Hárs-hegy) kellett tanuló szolgálatban lenni.

A bejegyzéshez tartozó képen a naplózó és a tanuló pajtások együtt fogadják az érkező vonatot. Az önálló szolgálatot ellátó pajtás a gyakorlatban megmutatja a teendőket a tanulónak, majd cserélnek, azaz a tanuló a másik gyerek felügyelete alatt végzi ugyanazt. A kép készítésekor is már cseréltek, azaz a tanuló kislány fogadta – és később menesztette is – a vonatot.

Ez a kép is bizonyítja, hogy az éles helyzetben készített fotók mindig sokkal jobban sikerülnek, mint a mesterségesen beállítottak. Előtte készítettünk egy-két beállított fényképet is. Mégis ezt választottam, és valószínűleg a honlap készítésénél is ezt fogom majd felhasználni, amikor szükség lesz rá, hiszen itt a háttérben tükröződik az érkező vonat, nem feszengnek, és látszik, hogy a behaladó vonatot figyelik.