2008. március 6., csütörtök

Omnibusz és más érdekes közúti járművek

Az utóbbi néhány évben egyes jeles alkalmakkor omnibusz, illetve más érdekes közúti járművek is indultak az állomásról.

Egyszer-egyszer gyermeknapon, illetve az egyik kisvasúti nap alkalmából járt előre meghirdetett menetrend és tarifa szerint a képen látható omnibusz vagy gumikerekű közúti kisvonat az állomás és a Budakeszi Vadaspark között. Az országban üzemelő gumikerekű kisvonatok közül több is megfordult ezeken a rendezvényeken.

Az omnibuszon és a közúti kisvonatokon általában ugyanúgy gyermekvasutas pajtások teljesítettek jegyvizsgáló szolgálatot, mint a Gyermekvasút vonatain. Informálták az utasokat, menetjegyet adtak ki és kísérték a kocsikat.

Ezek a járművek rendszerint az állomás mögötti parkolóból indultak. A Budakeszi úton és az arról leágazó mellékúton érték el a vadaspark főbejárata közelében található parkolót, ami a másik végállomásuk volt.

A legutóbbi ilyen alkalommal az állomási parkolóban uralkodó áldatlan állapotok miatt a három egységből, azaz mozdonyból és két pótkocsiból álló közúti kisvonat dél körül a saját erejéből már nem tudott megfordulni. A szabálytalanul össze-vissza álló autók miatt csak szétkapcsolva, egyesével, kézzel kellett megfordítani őket. Az üzemeltető így nem vállalta a további közlekedést. Ha lesz is még hasonló alkalom, az érkező alkalmi járatok megfordulását másképp fogják majd biztosítani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.