2013. szeptember 22., vasárnap

Gőzös háromkocsis szerelvénnyel

Ma délelőtt a gőzvontatású nosztalgiavonat Széchenyi-hegy és Hűvösvölgy irányába is háromkocsis szerelvénnyel közlekedett.

Ilyen időben, kellemes őszi hétvégéken a gőzmozdony általában két kocsit továbbít. Három kocsival csak nagyon ritkán, például gyermeknapon közlekedik. Ma egy előzetesen bejelentkező csoport miatt vették fel a harmadik kocsit.

A csoportot bejelentő utazási iroda már évek óta szervez magyarországi körutazást többnyire brit turistáknak. A Gyermekvasúton való utazást a kéthetes látogatás utolsó napjára időzítik. Az utazásukat úgy szervezik, hogy mind a gőzvontatású nosztalgiavonattal, mind az egyik hagyományos személyvonattal, mind a nosztalgia motorvonattal utazni tudjanak.

A gőzvontatású nosztalgiavonattal a délelőtti fordulóban utaztak Hűvösvölgytől Széchenyi-hegyig. A képen a vonat már visszaúton látható.

2 megjegyzés:

  1. ilyen napokon máskor is járhatna három kocsival, nem? még a peronon is állnak.

    VálaszTörlés
  2. Igazán forgalmas napokon szokott is három kocsival közlekedni. De inkább csak lefelé. Valamelyik másik vonattal felvisznek egy plusz kocsit a Széchenyi-hegyre, amit a gőzös visszaúton felvesz harmadiknak.

    Csakhogy lefelé a gőzös „fordított állásban” közlekedik, ahogy ezen a képen is látható. Így viszont kevésbé mutatós, ezért általában fölfelé menet szokták fotózni. Ezért van az, hogy szinte sose látni képet háromkocsis szerelvénnyel.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.