2013. április 13., szombat

A Gyermekvasút napja

Április második szombatja lévén idén ma rendezték a Gyermekvasúton a hagyományos kisvasúti napot.

A rendezvény megnyitója ez alkalommal is Széchenyi-hegyen volt. Innen a résztvevők különvonattal a Szépjuhásznéhoz utaztak, ahol az idei kisvasúti nap fő programjait tartották. A Pilisi Parkerdő Zrt. is csatlakozott a Gyermekvasúthoz, azaz közösen szervezték és bonyolították le a programokat.

Több, egymással párhuzamosan futó lehetőség közül lehetett választani. Szakvezetéssel végig lehetett járni az Örökerdő tanösvényt, ismeretterjesztő előadáson lehetett részt venni az Erdészeti Oktatási Központban, meg lehetett látogatni a pálos kolostor romját és az Országos Erdészeti Egyesület által kezelt Wágner Károly Erdészeti Szakkönyvtárat.

Miután a résztvevők visszatértek az állomásra a különböző zöld programokról, egy rövid ünnepség keretében megemlékeztek arról, hogy negyven évvel korábban, 1973 tavaszán adták át az állomás Dominó 55 típusú biztosító berendezését. Ez alkalomból emléktáblát avattak a forgalmi iroda falán. A peronon fotók, ábrák és a néhány valódi alkatrész segítségével mutatták be a biztosítóberendezés-típust.

A kora délutáni órákban a különvonat Hűvösvölgy felé folytatta útját. A végállomáson szintén a hagyományos programokkal folytatódott a kisvasúti napi program. Részletek a gyermekvasut.hu honlapon olvashatók.

A gyermekvasut.hu kapcsolódó oldala:
A Gyermekvasút napja

1 megjegyzés:

  1. Nem is nagyon tudja az ember, hogy mennyi minden van ott a Szépjuhásznénál.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.