Ma egy különleges szerelvény közlekedett a Gyermekvasúton. Gyomirtást végeztek a nyílt pályán és az állomási vágányokon.
Fontos, hogy a zúzottkő-ágyazatban, azaz a sínek között ne szaporodjanak el a gyomnövények. A kerék alá behajló levelek csökkentik a tapadást. A gyökeret verő növényzet pedig megköti az odakerülő szennyeződést, elősegíti egyfajta talaj kialakulását, ami az ágyazat idő előtti elhasználódásához vezet.
Évente általában két alkalommal, tavasszal és a nyár közepén végeznek vegyszeres gyomirtást a Gyermekvasúton. A különböző alvállalkozók eltérő megoldásokat alkalmaznak. A mai alkalommal az egyik teherkocsi végére konzolt szereltek, ezen helyezkedtek el a szórófejek. A tartályokat, a motoros szivattyút és a vezérlő rendszert a kocsi platóján állították fel.
Széchenyi-hegy felé menet a vonat még egy teherkocsit továbbított, melyre az ottani motorszínnél végzett munkáknál volt szükség. Visszaúton Hűvösvölgy felé a szerelvény már csak a permetező rendszernek helyt adó teherkocsiból állt.
A vonat még az első menetrend szerinti személyvonat előtt indult Hűvösvölgyből. A permetezés miatt a szokásosnál lassabban haladt, ezért Virágvölgy állomáson az első személyvonattal megelőztették. A feszített hétköznapi menetrendben a személyszállító vonatok között aránylag kevés idő volt az anyagvonat közlekedésére. Széchenyi-hegy állomáson a tolatás és a mellékvágányok bejárása is sok időt igénybe vett.
Visszaúton már csak azokon a szakaszokon kellett permetezni, amelyek hegymenetben kimaradtak – így az állomások kitérő irányú fővágányain és a kaviccsal felszórt peronokon. A menetrend szerinti személyvonatokkal való találkozást Virágvölgy és Hárs-hegy állomáson bonyolították le.
A gyomirtást a kereskedelmi forgalomban Nasa néven kapható szerrel végezték. Ennek hatóanyaga a glifozát-izopropilimin só, amely nem mérgező. Hatást csak a már élő és növekvő növényzetre fejt ki, a gyomnövényzet kifejlődésének megelőzésre nem alkalmas. Mivel igen gyorsan lebomlik, hatóanyaga nem gyűlik a talajban és az elő szervezetekben. Alkalmazásakor munkaegészségügyi várakozási idővel nem kell számolni, emberre és állatra veszélytelen.
Természetesen nemcsak vegyszeresen, hanem egyéb módon is irtják a gyomot a vágányok között és a vasútállomások területén. Általában motoros kaszával évente többször is visszatérnek egy-egy helyre.
Mivel a vonat mind Széchenyi-hegy, mind Hűvösvölgy irányában áthaladt Szépjuhászné állomáson, a bejegyzéshez egy olyan képet választottam, ami a gyomirtó menetet Hárs-hegy állomáson ábrázolja. Itt már Hűvösvölgy felé visszaúton közlekedik és a második vágányon várakozik az ellenkező irányban közlekedő személyvonat érkezésére.
További képek:
Gyomirtó vonat
2012. július 24., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.